Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Erre senki nem számított a lakossági fórumon

2014. augusztus 7. 21:04
Sokan várták Porga Gyula polgármestert a Haszkovó 16. előtt tartott utcafórumon csütörtök délután. Az észrevételek többsége már ismert volt, azonban egy meglepő megjegyzés is elhangzott.

Visszatérő probléma, hogy - főleg rossz idő esetén - a Haszkovó 16-os ház K és L lépcsőház bejáratát buszvárónak használják. Korábban már megvizsgálták, fizikailag elfér egy nagyobb méretű fedett buszváró, egy vállalkozóval kötött szerződés értelmében - amely reklámfelületek kihelyezéséért cserében évente több buszmegállót is épít - kialakíthatja a nagyobb kapacitású várót. 

Ismételten előkerült probléma a pakolóhelyek hiánya. Egy javaslat szerint a Stromfeld 10. előtt az egyirányú utcában nagyobb területen alakíthatnának ki az úttal merőleges várakozóhelyeket. A Haszkovó 16. előtt pedig több jármű engedély nélkül parkol a járdán, gyakoribb ellenőrzés vethet ennek véget. 

Volt, aki a nővérszállóhoz tartozó kukák számát keveselte, hiszen jól látszik, hogy ennél több szemét keletkezik a házban. Porga Gyula szerint a társasházak úgy igyekeztek mérsékelni kiadásukat, hogy kisebb méretű konténert kértek, vagy ritkább elszállítást, ez azonban nem csökkenhet egy minimum szint alá. 

Felmerült a zárt szeméttárolók lehetősége is. Számos ötlet született már ezzel kapcsolatban, az ingatlantulajdonosokat azonban nem kötelezik erre a jövőben sem, azonban a tervek szerint megoldást jelenthet, hogy a társasházak, a szolgáltató, valamint az önkormányzat közösen vállalják a kiépítés terhét. 

Kisebb vitát váltott ki a jelenlévők között az egyik lakó véleménye, szerinte ugyanis hiba volt új padot kihelyezni a Haszkovó 16. elé (amely egyébként az utcafórumnak is helyet adott), mert azt csak a fiatalok használják, esténként hangoskodnak, szemetelnek. Némethné Károlyi Jolán, a körzet képviselője megígérte, elhelyeznek a közelben egy szemetest, az ősszel pedig vadszőlőt ültetnek a pad köré kiépített lugasra. 

 

Cseh Zoltán
Domján Attila
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. 2025. december 4. 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.