Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tető alá hozták a könyvtárat

2014. augusztus 11. 22:13
Befejeződött az Eötvös Károly Megyei Könyvtár tetőszerkezetének rekonstrukciója – jelentette be Porga Gyula polgármester és Pálmann Judit igazgató hétfőn.

A tavaly augusztus 28-i, emlékezetes nagy eső nem kímélte a megyei könyvtár épületét, az egyébként is elöregedett tetőszerkezet megadta magát, az épület Komakút téri szárnya beázott. Az 1902-ben épült könyvtárat utoljára 1998-ban újították fel, ekkor azonban forrás híján az említett épületrész kimaradt a rekonstrukcióból. 

A víz nemcsak a tetőt tette tönkre: a Kisfaludy-terem parkettás padlózata felázott és részben tönkrement, a víz elektromos berendezéseket tett használhatatlanná, a falakba szivárogva pedig a homlokzat is sérült – ez okozhatta hónapokkal később az egyetem felőli bejáratnál történt omlást. 

Porga Gyula és Pálmann Judit számoltak be a tető elkészültérőlPorga Gyula és Pálmann Judit számoltak be a tető elkészültéről

A tetőszerkezet rekonstrukciója nagyságrendileg 36 millió forintos vis maior támogatásból és 15,7 milliós önkormányzati forrásból valósulhatott meg. A tetőcsere és a beázáshoz kapcsolódó egyéb javítások az égető problémákat orvosolták, az azonban szemmel látható, hogy lenne még mit javítani a város egyik ikonikus épületén. Az igény felmerült, az ötlet megszületett, és ha minden jól megy, a 2020-ig tartó uniós ciklusra tervezett kulturális negyed projekt részeként a több mint 110 éves megyei könyvtár is teljes egészében XXI. századi körülmények között fogadhatja az olvasni vágyókat.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. ma 0:11 Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni közélet Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni Az a Jézus, aki az első karácsonyon megszületett, képes mindenféle lehetetlen, emberileg tehetetlennek tűnő életvihar közepette is nagy csendességet teremteni - mondta Steinbach József református püspök karácsony napján Balatonalmádiban. tegnap 20:41 XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak XIV. Leó pápa XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, a világ megváltozna - jelentette ki XIV. Leó pápa karácsonyi üzenetében, amelyet a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott csütörtök délben. tegnap 20:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.