Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. február 6. Dóra
Veszprém
3°C
2026. február 6. Dóra
Veszprém
3°C

A fejlesztések sorrendje rossz

2014. szeptember 15. 23:28
Ezen a héten a közlekedéssel kapcsolatban kérdeztük a polgármesterjelölteket. Elsőként Katanics Sándor, az MSZP, a DK, az Együtt-PM, az MLP és a Lokálpatrióták jelöltje válaszol.

– Az elmúlt években megépült a Budapest úti körforgalom, újabbak vannak tervben, és heteken belül elkészülhet a belvárost a Radnóti térrel összekötő új útszakasz. Mit gondol a veszprémi úthálózat fejlesztéseiről?

– Amit már jó néhány évvel ezelőtt – még a tervek elkészültekor – minderről gondoltam. Sajnos azóta az élet igazolta is sejtéseimet. Rengeteg pénzt költöttünk el uniós forrásokból és jelenleg a belvárosi közlekedés ugyanolyan rosszul, akadozva működik, amilyen módon működött a Budapesti úti körforgalom elkészülése előtt. Mindezt közlekedésmérnökök az általunk akkor rendezett fórumon is megjósolták, a szavukra mégsem adtak.

Feleslegesen és drágán készültek el az aluljárók. Modern gondolkodású, fejlődő városokban nem a gyalogosokat kényszerítik a föld alá. Az észak-déli tengely átadásával a szinte mindennapos torlódás a belvárosban még gyakoribb lesz várhatóan. Amíg nem épül meg a Mártírok úti, a Bagolyvár úti és a Kopácsi úti körforgalom, addig marad a mindennapos dugó. Eleve elhibázott a sorrend és a most a Radnóti tér közelében megépülő dupla körforgalom, illetve a belvárost a térrel összekötő útszakasz miatt a város komoly mértékű anyagi kártérítések megfizetésére is számíthat.

Baj lesz még az épülő útszakasz miatt?

– Közel tíz kilométernyi kerékpárút található a városban, megépült a Veszprémet Nemesvámossal összekötő szakasz, előkészítés alatt a márkói és a csopaki nyomvonal. Hol tart Veszprém a kerékpáros közlekedés terén?

– A sorrenddel itt is baj van. Előbb kellett volna Veszprémen belül megoldani a kockázatmentes kerékpáros közlekedés kialakítását. Szomorúnak tartom, hogy a Kádrátáig 2002-ben elkészült gyalogos és kerékpárút építésének a folytatását nem támogatta, inkább akadályozta a jobboldali városvezetés. Kész tervek voltak arra, hogy Kádártán keresztül turisztikai célzattal, hogyan mehetne tovább az út Rátótig. Aztán a rátóti képviselő az utat a 82. számú út melletti területre szabályoztatta ki. Most meg azt ígéri, hogy ebben a ciklusban Kádártán keresztül építik meg. Eltelt közben kétszer négy év.

A belvárosban az aluljárók kialakítása és az új burkolat lerakása óta sokan kerékpároznak a gyalogosok számára kialakított területeken, futkározó kisgyermekek között, ezzel balesetveszélyes helyzetet okozva. Ha nem kerítünk sort sürgősen arra, hogy a Kossuth utcai és az aluljárókon át a kerékpározást valamilyen módon szabályozzuk, tragédia is bekövetkezhet.

– Jelenleg is folyamatban van a helyi járatos közlekedésre kiírt pályázat, a döntést már a következő képviselő-testület hozza meg. Ha ön lesz a polgármester, milyen elvárásokkal érkezik majd az ezt tárgyaló ülésre?

– Jelenleg nem igazán van olyan útvonal, ahol a helyi járatos közlekedést igénybe vevők elégedettek lennének a szolgáltatással. A külvárosokban lakók nem tudnak számos belvárosi programban részt venni az esti és éjszakai járathiány miatt. A beérkező és az induló vonatok menetrendi időpontjaihoz sem alkalmazkodnak mindig a buszok.

A hétvégi közlekedési lehetőségek rosszak, a járatok a korai munkakezdési időpontokhoz sem mindig igazodnak, a városon belüli járatcsatlakozásokat is lehetne az igényeknek megfelelően tökéletesíteni. Egy számunkra elfogadható ajánlatban nélkülözhetetlen a gépjárműpark modernizációja, az akadálymentesség feltételrendszerének biztosítása.

Olyan ajánlatot szabad csak elfogadni, ami a város polgárinak az elváráshoz maximálisan igazodik.

– Milyennek látja Veszprém helyzetét a helyközi, távolsági tömegközlekedés terén?

– Változatlanul igaz, hogy tömegközlekedési eszközökkel este nyolc és reggel öt óra között szinte lehetetlen elhagyni a várost. Nagyobb és távolabbi városokba a napi egy járatnál többre is igény volna. Igaz, a legnagyobb gondja jelenleg az embereknek nem ez. Sokaknak a mindennapok biztonságos megélhetésének a megteremtése a megoldandó probléma.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.