Katanics Sándor, a Demokraták Veszprémért összefogás polgármesterjelöltje elmondta: zöldebb, sokszínűbb Veszprémet szeretnének, adókat csökkentenének és folytatnák az uniós beruházásokat, amikbe a civil társadalmat is bevonnák. Utakat, járdákat, bérlakásokat építenének és szorgalmazzák a belső körgyűrű hiányzó szakaszának megépítését és a 82-es út elkerülő szakaszának megvalósítását. "Veszprém Gizella királyné óta, tehát több mint ezer éve az Unió része" - hangsúlyozta a politikus, aki szerint ezt az európai örökséget a jövőben is tovább kell vinni.
Dr. Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője kijelentette: a példátlan baloldali szövetség "vasárnap beveszi a városházát". A kormány azzal zsarol, hogy a "nem jól szavazó" városok nem jutnak majd uniós forrásokhoz. Ez nem igaz, a kormány 21,5 milliárd forintot ítélt meg Veszprémnek, ezt a pénzt az önkormányzat mindenképp meg fogja kapni, akárkit választanak a veszprémiek. Ujhelyi bejelentette, hogy európai parlamenti képviselői irodát nyitnak az MSZP városi irodájában, a következő öt évben itt rendszeres fogadóórákat fog tartani.
Dr. Molnár Csaba, a DK európai parlamenti képviselője megígérte: ha Katanics Sándor lesz a polgármester, az önkormányzat egy uniós tájékoztatási irodát hoz majd létre, hogy a polgároknak az uniós lehetőségekkel kapcsolatban segítséget nyújtsanak. "Veszprém éppen most elveszít egy rossz politikust Navracsics Tibor személyében, és meg fog nyerni egy jó politikust most vasárnap Katanics Sándor személyében" - fogalmazta meg véleményét Molnár.
Megkérdeztük Katanics Sándort, hogy mi a véleménye a parkolójel-ügyben Némedi Lajos által tegnap elmondottakról, a polgármesterjelölt azonban nem kívánt semmit hozzáfűzni kampányfőnöke tegnapi közleményéhez.