Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 29. Péter
Veszprém
11°C
2026. április 29. Péter
Veszprém
11°C

Hátrányos helyzetűek éves közgyűlése a VMK-ban / - középpontban a fiatalok -

2009. január 23. 22:03
Péntek délután tartotta kötelező éves közgyűlését a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület. A gyűlésen az előző év értékelése mellett az iskolákkal való együttműködés és kapcsolattartás fontosságára is kitértek az egyesületi tagok.

Hosszas vita előzte meg az ülés megnyitását. A közgyűlés tagjai nehezen tudtak megegyezni, hogy melyik napirendi pontokat tudják megtárgyalni, és melyeket nem. Végül az elnökségi tagság bővítésére, a bankszámla valamint a székhely módosítására irányuló pontokat levették, arra hivatkozva, hogy egy ilyen mértékű döntéshez alaposabb előkészület kell a jelenleginél. Ezek után végre kezdetét vehette az ülés, melyet Molnár F. Roland, az egyesület elnöke nyitott meg elnöki beszámolójának ismertetésével.

Az egyesületet 2008. február 15-én 10 alapító taggal hozták létre. Március 15-én már képviseltették magukat a dózsavárosi ’48-as emlékműnél, szeptember 1-jén pedig füzetcsomag osztással hívták fel magukra a figyelmet. Hat iskola részére, iskolánként 5-5 csomagot osztottak ki. Ezt a kezdeményezés sikerességére való tekintettel a jövőben is folytatni szeretnék.

2008. szeptember 10-étől a „Segítsünk ahogy csak tudunk” nevű indítvány keretében egy fesztivált szerveztek, melynek fővédnöke Debreczenyi János, Veszprém város polgármestere volt. A vetélkedőn nemcsak a veszprémi, hanem a gyulafirátóti és az ajkai általános iskola képviselői is részt vettek. A fesztivál kiemelkedő eseményeként a veszprémi általános iskolások egy műsorral szórakoztatták a gála résztvevőit. A műsorban szereplő diákok között az előadás végén 200 ajándékcsomagot osztottak ki.

Az egyesület munkáját vállalkozók is segítik, mobiltelefont, nyomtatót illetve számítógépet biztosítva az egyesületben dolgozóknak.

2008 decemberében jótékonysági rendezvényen 69 hátrányos helyzetű gyermeknek nyújtott támogatást az egyesület ajándékcsomag vagy utalvány formájában.


Az előző év értékelése után a jövőbeni tervek ismertetésére került sor. Egyik fő terv szerint 2009 első félévében a még meg nem látogatott iskolákkal szeretnék felvenni a kapcsolatot - tudtuk meg Földes Istvántól. Nemcsak a veszprémi székhelyűekre gondolt Földes István, hanem a Veszprém vonzáskörzetéhez tartozó iskolákra is ki szeretnék terjeszteni az együttműködést. Ebben a napirendi pontban merült fel az a probléma is, hogy a Kozmucza Flóra Általános Iskola nincs akadálymentesítve, így az ott tanuló gyerekeknek nehéz a közlekedés az épületen belül is. Ennek megoldására az illetékesek megkeresését tervezik.

Földes István elmondta, hogy nincs elég pályázati lehetősége az egyesületnek. Ehhez az önkormányzat segítségét kérte, s az önkormányzat képviseletében Czaun János alpolgármestert szólította meg.

Tervek között szerepel az is, hogy a veszprémi Vetési Albert Gimnázium jól felkészült hallgatóinak segítségét kérik a hátrányos helyzetű gyermekek korrepetálásához.


Molnár Nóri
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. ma 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. ma 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. ma 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.