Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

Orbán: ebben a formában nem lehet bevezetni a netadót

2014. október 31. 11:30 // Forrás: mti
Az emberek megkérdőjelezik a távközlési adó kiterjesztésének ésszerűségét, ezért az ebben a formában nem vezethető be, így módosítani kell a parlament előtt fekvő adótörvény-javaslatot - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken.

A kormányfő indoklásul azt mondta: azért nem vezethető be az új adótípus ebben a formában, mert kialakult "egy félelmeket előhívő vízió", amely kezelhetetlenné teszi a vitát, vagyis "a vita félrecsúszott", "nincs meg a közös alap"; hiszen az emberek internetadót látnak, miközben a kormány egy technikai módosítással a távközlési adót akarta kiterjeszteni - mert "a távközlés áthúzódik az internetre" -, ráadásul ezt is a szolgáltatóknak kellett volna fizetniük.


Az emberek azonban megkérdőjelezik az egész ésszerűségét, "ilyen körülmények között nem lehet bevezetni semmit sem" - fogalmazott Orbán Viktor.


Hangsúlyozta: a kormánynak el kell fogadnia, hogy az ésszerűség mércéjével meg kell mérni minden intézkedést, és ha az embereknek nemcsak hogy nem tetszik egy lépés, hanem ésszerűtlennek is tartják azt, akkor nem szabad megtenni. "Nem vagyunk kommunisták, nem az emberek ellen kormányzunk, hanem az emberekkel közösen kormányzunk" - mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor közölte egyúttal, hogy január közepén nemzeti konzultációt kell indítani az internetről, benne az internet szabályozásáról és a pénzügyi kérdésekről, mert "választ kell kapnunk arra a kérdésre, hogy az interneten keletkező hatalmas extra profit hova lesz, és nem lehetne-e annak egy részét itt tartani Magyarországon, és bevonni a költségvetésbe". A konzultáció vége 2015 első negyedévének, félévének végére várható - fűzte hozzá.

vehir.hu
további cikkek
Ingyenes lesz a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak Ingyenes lesz a jogosítvány megszerzése a középiskolásoknak A magyar kormány legújabb fiatalokat támogató intézkedése szeptember 1-től lépérvénybe. 2024. március 14. 12:35 Orbán Viktor: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei Orbán Viktor: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei A miniszterelnök optimista a következő két év gazdaságpolitikáját illetően; Orbán Viktor hétfőn Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett gazdasági évnyitó rendezvényen azt mondta: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei. 2024. március 4. 15:22 A pedagógusok és a szakápolók bérének emelését jelentette be Gulyás A pedagógusok és a szakápolók bérének emelését jelentette be Gulyás A parlamenti ciklus végére megduplázzák a tanárok bérét, és márciustól pedig átlagosan húsz százalékkal növelik a szakápolói alapbéreket – jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. 2024. január 18. 11:48 Kulcsszerepe lesz Navracsics Tibor új minisztériumának a magyar gazdaság sikerességében Kulcsszerepe lesz Navracsics Tibor új minisztériumának a magyar gazdaság sikerességében 2024. január 1-jén ugyanúgy kelt fel a nap, mint bármikor máskor, de a magyar közigazgatásban, azon belül a kormány intézményrendszerében mégis fontos változások mentek végbe. A száraz adminisztráción kívül az egyik ilyen változás hamarosan a hétköznapi emberek életét is érintheti, ráadásul egy veszprémi politikusnak, Navracsics Tibornak kell levezényelnie. 2024. január 9. 14:32

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.