Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
12°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
12°C

Orbán: minden szolgáltató tiltakozott

2014. november 4. 15:27 // Forrás: mti
Az összes érintett szolgáltató tiltakozott a kormánynál a távközlési adó korábban tervezett kiterjesztése ellen - közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Fidesz-KDNP-frakció ülése után újságírók előtt.

Arra a kérdésre, hogy jövőre lehet-e internetadó, a kormányfő azt válaszolta: "szerintem nem". Megerősítette: a távközlési adó kiterjesztését levették a napirendről, az pedig egy jogtechnikai kérdés, hogy melyik nap nyújtják be a parlamentnek az erre vonatkozó indítványt.

Orbán Viktor (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)Orbán Viktor (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

Megemlítette egyúttal, hogy hétfőn telefonon beszélt a Deutsche Telekom vezetőjével, akivel a következő fejlesztésekről egyeztetett, a kormány ugyanis már korábban aláírt egy közös fejlesztésről szóló megállapodást a német vállalattal. "A németeknek is és nekünk is az a célunk, hogy 2018-ra minden lakásban - Németországban és Magyarországon is - legyen szélessávú internet. Ebben a Deutsche Telekom kiemelt partner" - fejtette ki.

A frakcióülésen tárgyalt további témák:

  • A kormánypárti képviselőcsoport javaslatokat tett a fair bankokról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban
  • Az oktatás átalakítása. A kormány célja - folytatta -, hogy "a szakképző intézményekben a szakképzéssel lehessen foglalkozni, ne pedig az általános iskolában meg nem tanított tudás megtanításával"
  • Nem volt szó a vasárnapi zárva tartásról, sem az amerikai beutazási tilalomról
  • Arról, támogatna-e egy újabb békemenetet, amire azt felelte: "most ne meneteljünk, béke van".
vehir.hu
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.