Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fiatalok ismerkedtek a sajtóval

2014. november 11. 13:13
A helyi médiumok működésével ismerkedtek meg azok, akik részt vettek Héthelyi Réka által szervezett továbbképzésen kedden délután.

A továbbképzés alkalmával a résztvevők látogatást tettek lapunk szerkesztőségében is, ahol Pethő Imre, a vehir.hu főszerkesztője bemutatta a hírportál működését, szervezeti felépítését. A látogatók betekintést nyerhettek a vehir.hu mindennapi működésébe és megismerkedhettek az itt dolgozók munkájával. 

Pethő ImrePethő Imre

Dobosi Nóra a program egyik résztvevője kérdésünkre elmondta, hogy egy továbbképzés keretében járják végig a veszprémi média fontosabb helyszíneit. A látogatás célja, hogy a résztvevők megtapasztalják a helyi médiumok működését, illetve azok együttműködését. A keddi továbbképzésen résztvevők ellátogattak a Szaléziánumba, a Méz Rádió stúdiójába és a vehir.hu szerkesztőségébe.  

Dobosi NóraDobosi Nóra

Csepely Máté
Domján Attila
további cikkek
Együtt karácsonyozott a Cholnokyváros közössége Cholnokyváros Együtt karácsonyozott a Cholnokyváros közössége A Cholnoky városrészben élők közösségtudatát bizonyítja, hogy milyen sokan összegyűltek szerda délután az iskola előtt, ahol együtt ünnepelték a közelgő karácsonyt. tegnap 19:39 Egymással is megosztották az advent örömét a dózsavárosiak Dózsaváros Egymással is megosztották az advent örömét a dózsavárosiak Az egyik legrégebbi veszprémi hagyományt folytatták kedden kora este, amikor a dózsavárosiak ismét összegyűltek a Dózsa téren, hogy együtt hangolódjanak a karácsonyra. tegnap 14:55 Adományozásból összefogás Adományozásból összefogás Hétfő délután adták át a Cholnoky Kerekasztal adventi adománygyűjtésének felajánlásait a Máltai Szeretetszolgálat és a Veszprémi Állatvédő Egyesület részére. 2024. december 17. 16:25 „A hajnali, füstös gondolataim mások fejében is ugyanúgy bolyonganak” koncert „A hajnali, füstös gondolataim mások fejében is ugyanúgy bolyonganak” Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze, a Keringés. A tíz állomásos lemezbemutató turné veszprémi állomása december 21-én lesz az Expresszóban; az új dalok mellett természetesen a régi, jólismert szerzemények is helyet kapnak, legalábbis erről biztosított bennünket Balázs, a zenekar frontembere, aki megkeresésünkre részletesen is mesélt az új lemezről, arról, mitől lett bátor a hangszerelés, s hogy miben változott Balázs személyisége, ami a lemezen is kihallik. 2024. december 17. 12:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.