A zenekar már az első éveiben elkötelezte magát Louis Armstrong és New Orleans zenei hagyományának ápolása mellett. Az együttes tagjai néha változtak, de a zenekar alapítója, Benkó Sándor zenei elkötelezettsége a mai napig töretlen. Útjukat számtalan érdekes történet, különleges utazások, páratlan találkozások kísérik. 2014. november 15-én, szombaton 19 órakor a Hangvillában Benkó Sándor egyéni előadásmódjában emlékezik erről a hosszú útról, mialatt a zenekar Armstrong és a műfaj legnépszerűbb számaival illusztrálja a felelevenített évek hangulatát.
Az együttes ösztöndíjasaként a koncerten közreműködik Hegedüs Csaba bendzsón. A veszprémi születésű fiatalember idén érettségizett a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskolában, ahol klasszikus gitáron tanult. Iskolán kívül, önállóan tanult meg bendzsózni. Egy éve mutatta be tudását Benkó Sándornak, aki ösztöndíjat ajánlott számára.