Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. február 6. Dóra
Veszprém
6°C
2026. február 6. Dóra
Veszprém
6°C

Közös baloldali jelöltet szeretne a DK

2014. november 27. 14:13 // Forrás: mti
A Demokratikus Koalíció (DK) azt javasolja, hogy az MSZP, az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért (PM) és más, csatlakozni kívánó pártok mihamarabb kezdjenek tárgyalásokat annak érdekében, hogy egy közös jelöltet indíthassanak a veszprémi időközi országgyűlési választáson.

Ezt a DK szóvivője mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. Gréczy Zsolt indoklásként közölte: a DK kiemelt jelentőségűnek tartja a veszprémi időközi választást, ugyanis a Fidesz erőteljes népszerűségvesztése és a kétharmados többség megszüntetésének lehetősége nagy felelősséget ró a demokratikus ellenzéki pártokra. Olyan jelöltet kell találni, aki képes a győzelemre, mert a kétharmados többség nélkül Orbán Viktor miniszterelnök "nem tudja újra átírni saját alaptörvényét" - tette hozzá. Gréczy Zsolt azt mondta, ha győznek Veszprémben, megnyílhat az esély a DK által kívánatosnak tartott előrehozott választás előtt is. Hangsúlyozta, hogy a DK számára bármilyen más demokratikus párt jelöltje támogatható, mert sem előjoguk, sem különleges elvárásuk nincs, csak azt szeretnék, hogy egy győzelemre esélyes indulót találjanak.


A szóvivő szerint megállapodhatnak abban is, hogy az egyik párt jelöltjét támogatják, de fel is sorakozhatnak közösen egy civil jelölt mögé.


A politikus arra is kitért, hogy az indulási szándékát korábban bejelentő Török Gábor "visszalépését" "nyugtázzák", miközben érdekesnek tartják, hogy a politológus mögé elsőként és egyedüliként a Jobbik akart felsorakozni. Simicska Lajos esetleges indulását a DK szóvivője a fideszes belharc részének nevezte. Úgy fogalmazott: Orbán Viktor és Simicska Lajos, "a maffiakormány vezetője, valamint az első számú oligarcha ütközik meg ebben az ügyben".

Tavasszal a szocialista Pál Bélát indította a baloldali pártszövetségTavasszal a szocialista Pál Bélát indította a baloldali pártszövetség

Arra a kérdésre, hogy a korábbi megállapodás alapján a körzetben az MSZP indított jelöltet azt felelte, az eredeti koncepció szerint a szocialistáknak joguk van a jelölésre. Ha az MSZP olyan jelöltet javasol, aki győzhet és aki mögé a teljes ellenzék fel tud sorakozni "sőt, hogyha közös jelölt lehetne az illető", akkor várhatóan a DK is támogatni tudja - folytatta. Hozzátette: most viszont mindenki részéről mértéktartásra van szükség, mert nem az a legfontosabb, hogy a győztes kinek a frakciójába ül be, hanem az, hogy megszüntessék a kétharmados többséget.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.