Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
11°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
11°C

Pesten mutatkozott be Kész Zoltán

2014. december 3. 14:24 // Forrás: mti
A Lokálpatrióták, a DK és a Liberálisok által támogatott Kész Budapesten tartott sajtótájékoztatót szerda délután.

Civil jelöltként indul Kész Zoltán angoltanár a február 22-ei időközi országgyűlési választáson Veszprémben. Kész veszprémi terveiről Budapesten tartott sajtótájékoztatót.

A pedagógus - a Polgári Platform elnevezésű szervezet elnöke - hangsúlyozta: a fideszes kétharmad lebontása érdekében kész elfogadni a demokratikus ellenzéki pártok támogatását, ám elutasítja a Jobbikét (bár úgy tudjuk, nincs mit elutasítani: Vona Gábor korábban bejelentette, hogy a Jobbik saját jelöltet indít). Eddig a Demokratikus Koalíció (DK), a Magyar Liberális Párt (MLP) és a Lokálpatrióták Veszprémért Egyesület jelezte, hogy mellé áll - tette hozzá.

Kérdésre elmondta: más pártokkal még nem beszélt a támogatásáról, és nem szeretné azt sem, ha a szavazólapon pártlogók szerepelnének a neve mellett. Szintén kérdésre közölte: Navracsics Tibor fideszes politikus hívására 2004-ben valóban elvállalta a veszprémi Fidelitas vezetését, mert közösséget szeretett volna építeni. Kilenc hónap múlva azonban elváltak az útjaik, és azóta semmilyen kapcsolata nincs a Fidesszel.

Fotó: Facebook

vehir.hu
további cikkek
Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson választás 2026 Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson Nem járt sikerrel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elleni politikai akció, amivel tömegesen támadták meg jogi úton a jelöltjeik nyilvántartásba vételét, így mostanra véglegesnek tekinthető, hogy mely jelöltek és milyen sorrendben lesznek rajta a szavazólapokon az április 12-ei országgyűlési választáson. tegnap 11:37 Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Facebookra feltöltött videójában a vasárnapi fideszes Békemenet és tiszás Nemzeti Menet kapcsán osztott meg egy érdekes gondolatot, amelyben sikerült politikailag úgy összekapcsolni a két eseményt, hogy abban mégsem jelenik meg a két nagytábor közötti zsigeri ellentét. 2026. március 16. 15:03 Veszprém vármegyében építi a Tisza a saját oligarchikus befolyásrendszerét választás 2026 Veszprém vármegyében építi a Tisza a saját oligarchikus befolyásrendszerét A Balaton-felvidék egyik legismertebb vállalkozócsaládja már nem csupán a gazdasági életben, hanem a nagypolitikában is egyre látványosabban veti meg a lábát. Az Ellenpont oknyomozó írása szerint a balatonfüredi Forsthoffer család olyannyira komolyan gondolja a politikai terjeszkedést, hogy a Tisza Párt alelnöki székét elfoglaló lányuk mellett immár az egyik alkalmazottjuk is feltűnt az ellenzéki formáció országgyűlési képviselőjelöltjei között. A pápai körzetben induló Ujvári Szilvia azonban eddig a nyilvánosság előtt mélyen hallgatott erről a meglehetősen szoros, egzisztenciális kötődésről. tegnap 11:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.