Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Némedi Lajos a Fidesz jelöltje

2014. december 5. 15:47
Némedi Lajos veszprémi alpolgármestert jelöli országgyűlési képviselőnek a Fidesz – jelentették be pénteken.

Némedi Lajos 1955-ben született Pápán. Közigazgatási végzettséget szerzett, évtizedek óta önkormányzatokban dolgozik. 2006. óta tagja a megyeszékhely képviselő-testületének, 2010. óta Veszprém alpolgármestere.

A Fidesz jelöltjét péntek délután mutatták be Veszprémben.

dr. Navracsics Tibordr. Navracsics Tibor

Dr. Navracsics Tibor, a Fidesz veszprémi elnöke, a választókerület tavasszal megválasztott országgyűlési képviselője emlékeztetett: november elsejétől az Európai Bizottság tagjaként végzi munkáját, ez azonban összeférhetetlen az országgyűlési képviselői tisztséggel. Ezért mondott le képviselői megbízatásáról, ennek következtében időközi választást kell tartani a választókerületben. Februárban az dől el, ki képviseli az itt élők érdekeit 2018-ig. A kampány január 5-én kezdődik, és azt már most látjuk, hogy felfokozott érdeklődés követi majd – prognosztizálta a városi szervezet vezetője.

A kétharmad álpolitikai kérdés

„Mostanában Veszprémen kívül nem sokan veszik tudomásul, hogy ez a választás a Veszprém környékén élők életéről, az ő érdekeik országgyűlésben való képviseletéről szól. Az országgyűlési képviselet nem a számok harca, az itt élők számára nem a kétharmad sorsa a legfontosabb, ez egy álpolitikai kérdés”.

A legfontosabb, hogy a veszprémiek olyan képviselőt válasszanak maguknak, aki ha kell, a miniszteri iroda küszöbén ülve vár egész nap, és addig kopogtat, amíg el nem intézi a környék érdekeit szolgáló feladatát – jelentette ki Navracsics.

A városi elnök Némedi Lajost tapasztalt jelöltnek tartja, akire rábízhatjuk a közösség ügyeinek intézését. „Eddigi pályája, végzettsége, tapasztalatai őt teszik a legalkalmasabbá a Veszprém megyei 1. számú választókerület szavazóinak képviseletére az országgyűlésben”.

Nem nyolcmillió magyar ügye


Porga Gyula polgármester az országos felhajtással kapcsolatban kijelentette: nem nyolcmillió magyar állampolgár, hanem 75 ezer veszprémi és környékbeli dönt majd, a polgármester pedig abban bízik, hogy erős képviselőt választ magának a kerület.


Porga GyulaPorga Gyula

„Navracsics Tibor öröksége komoly kihívást jelent, de Némedi Lajos olyan jelölt lesz, aki folytatni tudja az ő munkáját” – fogalmazott a polgármester. A jelölt tapasztalatait sorolva kifejtette: Némedi 2006 óta tagja a városi képviselő-testületnek, azóta minden egyéni választáson megnyerte a körzetét, 2010. óta alpolgármesterként dolgozik, és „alakítója volt azoknak a sikereknek, amiket együtt elértünk azóta, és amiről a választópolgárok egyértelmű véleményt mondtak októberben”. Alpolgármesterként a városüzemeltetés terén végezte munkáját, intenzív kapcsolatot alakított ki a civil szervezetekkel. Nem véletlen, hogy tavaly idős-barát önkormányzati címet nyert el Veszprém, az idősügyi koncepció a kidolgozásában komoly szerepet vállalt Némedi Lajos.

Némedi LajosNémedi Lajos

Tisztesség, becsület, hűség

Némedi Lajos kijelentette: nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy Navracsics Tibor méltónak találta a munkája folytatására, és hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség is mellette áll. Hozzátette: fontos hátteret jelent számára a munkájában a családja támogatása.

„Tisztesség, becsület, hűség – ezen jelszavak mentén szeretném folytatni a munkámat az országgyűlésben, ha a parlamenti választáson a polgárok kitüntetnek bizalmukkal. Meg akarom nyerni ezt a választást, hogy jó szövetségese lehessek a választókerület minden lakójának. A nap 24 órájában Veszprém városért, a környéken élőkért fogok dolgozni” – jelentette ki Némedi.

 

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.