Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 29. Péter
Veszprém
12°C
2026. április 29. Péter
Veszprém
12°C

A közgyűlésről jelentjük / lesz együttműködés az Agóra program keretén belül a Pannon Egyetemmel

2009. január 29. 9:10
Egyperces néma vigyázzállással vette kezdetét Veszprém képviselő-testületének csütörtöki soros ülése. A képviselők Tasnádi Péterre, Pécs közelmúltban elhunyt polgármesterére emlékeztek. Napirend előtti felszólalásra Asztalos István jelentkezett egy sajtóbeli észrevétele miatt, ám a szavazás során nem kapta meg a kellő többséget.

Dr. Szalay András képviselő (SZDSZ) „Hol tart a 2009-es költségvetés egyensúlyba hozása?” címmel intézett levelet a polgármesterhez. Ezt a közgyűlésen fel is olvasta. Ebben megemlítette, hogy a polgármester által összehívott képviselői egyeztetésen a gazdasági ügyekért felelős tisztségviselők, tanácsnokok, bizottsági elnökök meg sem szólaltak. A mai napig nincs képviselőcsoportunknak arról tudomása – tette hozzá Szalay András -, hogy milyen tételekből kívánja az önkormányzat a költségvetésből hiányzó négymilliárdos tételt kigazdálkodni. Nem lehetne egyszer érdemi párbeszédet folytatni? – kérdezte a képviselő. Debreczenyi János polgármester elmondta, hogy a költségvetés előkészítése igen hosszú folyamat, melyen nemcsak az említett fórumon foglalkoztak, hanem hónapok óta folyamatosan.   

Hartmann Ferenc a decemberi kézilabdagála kapcsán tett fel kérdést. Támogatta-e az önkormányzat, s ha igen, kinek a beleegyezésével a rendezvényt. Debreczenyi János határozott „nem”-mel válaszolt a kérdésre.

A közgyűlés megtárgyalta Az Agóra Pólus projekt megvalósításáról szóló, a Pannon Egyetemmel kötött együttműködési megállapodás módosítása című előterjesztést is. Az anyag előterjesztésében az állt, hogy a „Pannon Egyetem kötelezettséget vállal arra, hogy Veszprémen kívül más pólus várossal Agóra Pólus pályázaton addig nem indul, míg Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata az Agóra Pólus pályázat támogatási szerződését alá nem írja, vagy a pályázat véglegesen elutasításra nem kerül.”

Hartmann Ferenc és Asztalos István, Mazák György egyaránt azt hangsúlyozták, hogy nem szabad kizárni a lehetséges pályázók közül más városokat. Volt olyan képviselő, aki az egyetem régiós voltát kérdőjelezte meg (pontosabban: Balaton vagy Bakony-Balaton régió vagyunk, netán közép-dunántúli?).

Debreczenyi János kijelentette: személyesen egyeztetett a rektor úrral. Szalay András úgy vélekedett, hogy ez a szöveg a város érdekét szolgálja, de az is a város érdeke, hogy olyan szöveget fogadjunk el, amit az egyetem is elfogad.

Az egyetem véleményét Mihalovics Árpád rektorhelyettes tolmácsolta. Eszerint a rektor egyeztetett a polgármesterrel, s az egyetem nem írt alá más várossal szerződést. Február 28-ig a rektori tanáccsal és a szenátussal jóvá is kívánják hagyatni azt. Hozzátette, hogy Székesfehérváral egészségügyi fejlesztésre pályáznak, ám az egy teljesen más téma. A képviselők ezután felhatalmazták a polgármestert, hogy a szerződést írja alá a Pannon Egyetemmel.

(folytatás)

 

A közgyűlés napirendjén szerepelt a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Eplény Község Önkormányzata közötti megállapodás egy intézményfenntartó társulás létrehozásáról. Eszerint az eplényi diákok a következő tanévtől a Gyulaffy László Általános Iskolára tanulói lehetnek (eddig is sok eplényi általános iskolás járt Veszprémbe). A hozzászólók szerint előnyösebb anyagi helyzetbe kerül ezáltal a diákokat fogadó iskola.

A közgyűlés nyilvános pályázaton értékesítésre meghirdeti az Életöröm Idős Otthon Szociális Ellátó Közhasznú Társaságban meglévő 3,33%-os tulajdoni arányú üzletrészét. A pályázati eljárást az önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás és vagyonhasznosítás szabályairól szóló rendelet szabályai szerint kell lebonyolítani. A pályázat eredményéről a közgyűlés dönt.

Hozzászólás nélkül elfogadta a grémium a luxusadóról szóló rendelet hatályon kívül helyezését. Erre számos településen sor került már – gyakorlatilag azonos eredménnyel.

A képviselők a Kulturális, Turisztikai és Vallásügyi Bizottsági tisztéről lemondó Bélafi László helyébe Fenyvesi Ottót választották.

Támogatásáról biztosította a testület a Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Fesztivált. A már eddig is jó hírnek örvendő, látványos eseményre egymillió forintot biztosít a város erre az évre, s a 2010-es esztendőre is legalább ennyit.

A közgyűlés a fenntartásában működő Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumot jelölte ki a közoktatási törvényben előírt feladatok ellátására „kijelölt szakiskolává”. A pluszfeladat a sajátos nevelési igényű tanulók jövőbeni ellátását jelenti.

A város elöljárói elfogadták azt a beszámolót, melyet Mihalovics Péter terjesztett elő az informatikai stratégiában foglaltak végrehajtásáról.

Dr. Szalay András az előterjesztés kapcsán kijelentette: van ennek a stratégiának társadalmi vetülete is. Tudomásul kell venni, hogy a digitális világ akkor is létezik, ha azt szeretjük vagy éppen nem szeretjük. Végzetes lenne a leszakadás Európától, ha nem tudnánk lépést tartani a fejlődésben. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a háztartások alig 30%-ában van még csak számítógép, illetve internetes kapcsolódási lehetőség.

Zatkalik András
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. ma 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. ma 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. ma 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.