Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 29. Péter
Veszprém
12°C
2026. április 29. Péter
Veszprém
12°C

Fodor: Kell, hogy vállaljuk a felelősséget

2009. január 29. 11:04
dr. Fodor Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke szerdán a liberálisok Veszprém megyei szervezetének első idei választmányi ülésére érkezett a királynék városába. Az előtte szervezett sajtótájékoztatón több témával kapcsolatban is kifejtette pártja álláspontját.
A Fidesz indítványáról

- A parlament feloszlatásának elképzelését nem kívánjuk támogatni - fogalmazta meg a liberálisok álláspontját Fodor. - Ennek két fő indoka van: egyrészt nem tartjuk korrektnek, hogy a Parlament a feloszlatásáról úgy döntsön, hogy nem ismeri sem a kormány, sem az ellenzék javaslatait, szándékait arra vonatkozóan, hogy mit kívánnak tenni a válság negatív hatásainak csökkentéséért; másfelől pedig az országnak sem érdeke, hogy a gazdasági válság mellett a politikai bizonytalanságot növeljük. Amennyiben a Fidesz elő kívánja terjeszteni indítványát normál, tehát nem rendkívüli körülmények között is, természetesen hajlandóak vagyunk megadni a támogatásunkat, hogy vitatkozzon róla a parlament - fejtette ki az elnök.


Az SZDSZ elképzeléseiről

- Az egész világ nehéz szituációban van: az Amerikai Egyesült Államok, az Európai Unió, az ázsiai országok is évtizedek óta nem látott visszaesést könyvelhetnek el, és ez alól Magyarország sem kivétel. A mi speciális problémánk az, hogy hazánk a szokásosnál is sérülékenyebb, mivel az elmúlt években, évtizedekben nem hozta meg a szükséges átfogó, jelentős átalakításokat, amelyek ahhoz kellettek volna, hogy kisebb vérveszteséggel vészelje át ezt az időszakot. Többek között nem volt hajlandó az állam költségeit csökkenteni, és itt nem a hivatalok költségeire gondolok, hanem elsősorban arra, hogy a nemzeti össztermékhez viszonyítva az államháztartás aránya rendkívül magas. Nem működik a jelenlegi önkormányzati rendszer: nem tudják ellátni feladataikat, nincsenek megfelelő források. A parlamenti és önkormányzati képviselők száma minden normális mértéken felüli. Szétaprózódott és pazarló a rendszer. A szociálpolitika -amelyre egyébként rendkívül sok pénzt költünk- sem tudja tökéletesen ellátni a feladatát. Ezeket a nehézségeket úgy tudjuk legyőzni, ha végre veszünk egy nagy levegőt, és közösen nekilátunk a változtatásnak. Hiszünk abban, hogy vitára szükség van, de félre kell tennünk a kicsinyes vitákat. A szocialistáknak és a Fidesznek is el kell gondolkodnia azon, hogy ezek nem szolgálják az ország érdekeit.





Az adókról

Kérdésre válaszul Fodor Gábor elmondta, pártja régóta azzal a javaslattal van jelen a magyar közéletben, hogy az adóterhek átcsoportosítására szükség van. - Nem fenntartható, hogy kevesen fizetnek sokat. Igazságosabb adózási rendszerre van szükség: nagyobb terhet kell vállalnia a vagyonosoknak, és segítséget kell adni a rászorultaknak arra, hogy talpra álljanak. Nem lehet folyamatosan növelni az adókat. Nem támogatjuk tehát a terhek növelését, de az átcsoportosítását igen. Úgy gondoljuk, hogy amint nem érint már ennyire bennünket a válság, újra napirendre kell tűznünk az adócsökkentés programját.


Az elmúlt évek felelősségéről

A különböző pártokhoz való viszonyukat firtató újságírói kérdésre a liberálisok elnöke kifejtette: az SZDSZ ellenzéki párt, és vállalja is az ellenzékiség minden sajátosságát. - Közel hat éven keresztül együtt kormányoztunk a szocialistákkal, és ezért az időszakért kell, hogy vállaljuk a felelősséget. Magyarország bajai hosszú időkre nyúlnak vissza, de őszintén ki kell mondanunk, hogy ezeket súlyosbította a 2002 és 2006 közötti időszak. Ez a mi hibánk is volt, éppen ezért gondoljuk most úgy, hogy minden ésszerű, normális javaslatnak melléállunk, amely a változást jelenti ma, és az ország érdekét szolgálja. Nyílván nem egyszerű ezt megvalósítani, de biztos vagyok benne, hogy ez a politika az európai parlamenti változásokra beérik. Ennek látjuk eredményeit, és látom a lehetőséget, a tartalékot, ami az SZDSZ-ben van.

vehir.hu
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. ma 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. ma 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. ma 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.