Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Abigél Veszprémben

2014. december 11. 11:31
Szabó Magda Abigél című művét dolgozta fel és alkalmazta színpadra Barnóczky Ákos és Bánfalvy Ági. A színműnek december 27-én a Veszprém Aréna ad otthont Trokán Péter főszereplésével, ami egyben Kiss Ramóna első “hazai” fellépése is lesz.

2012 júniusában mutatták be az Abigélt, azóta rendszeresen játsszák a fővárosban és vidéken egyaránt, de külföldre is eljutottak már – hangzott el a produkciót beharangozó sajtótájékoztatón. 

Hujber Ferenc és Bánfalvy ÁgiHujber Ferenc és Bánfalvy Ági

A regény alapján, illetve a televízióból már sokan megismerhették a művet, a közönség azonban örömmel fogadta a darabot – mondta el a Veszprém Arénában Bánfalvy Ági, a mű Horn Micije, egyben az előadás producere. A visszajelzések alapján minden szerepel benne, ami a regényben, illetve a filmben, de mellette egy kis frissítés, új elemek is helyet kaptak, hogy még tartalmasabb legyen a színpadra állítás. A nagy sikert bizonyítja az is, hogy generációk ülnek rendszeresen a nézőtéren, hogy együtt tekintsék meg ezt a klasszikust, amit több hatalmas színész eljátszott már és a mostani változatban is remek szereposztást kapunk.


Szereplők: Trokán Péter, Harmath Imre, Xantus Barbara, Körtvélyessy Zsolt, Kiss Ramóna, Hujber Ferenc, Lengyel Ferenc, Száraz Dénes, Bánfalvy Ági.


Hujber Ferenc a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy nagy örömmel fogadta el a felkérést Kuncz Ferenc szerepére, hiszen tiszta tekintetű katona fiúként jelenik meg a színpadon, ami később gonosz szereplővé változik, ezáltal széles amplitúdón mozog a játéka. “A kritikusok azt hazudták, jól csinálom” – jegyezte meg mosolyogva, hozzátéve: a mai napig nagy kihívás számára ez a feladat. Fontosnak tartotta megemlíteni a veszprémi kézilabdához kapcsolódó viszonyát, felszentelt helynek tartja a Veszprém Arénát, és szinte le sem vette a szemét az épp edzést tartó kézisekről. 

A veszprémi születésű Kiss Ramóna is izgatottan várja a produkciót, hiszen ez lesz az első alkalom, hogy szülővárosában léphet színpadra. A Barátok közt Szentmihályi Zsófija az Abigélben Torma Piroskát személyesíti meg. “A színpadi életemből eddig kimaradt, hogy Veszprémben lépjek a közönség elé, nagyon várom már a darabot” – árulta el kérdésünkre a színésznő, akit telefonon kerestünk meg a veszprémi bemutatóhoz kapcsolódva. “Édesanyám hívta fel a figyelmem, hogy nyilvános meghallgatást tartanak az Abigélre és azonnal jelentkezzek. Ehhez tudni kell, hogy ez a kedvenc műve Szabó Magdától, amit rengetegszer megnéztünk együtt, így külön öröm, hogy én is játszhatok a színműben. Természetesen az egész családom és a barátaim is ott lesznek a nézők között” – tette hozzá izgatottan. 

Jegyárak és további információ itt található.

Cseh Zoltán
további cikkek
A Planet Lens Nemzetközi Természetfotó-és Filmfesztivál legjobb alkotásait díjazták közélet A Planet Lens Nemzetközi Természetfotó-és Filmfesztivál legjobb alkotásait díjazták Május 17-én nagyszabású díjátadó gálával ünnepelték a legjobb alkotókat a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztiválon. A május 15-18. között zajló fesztivál új arculattal jelentkezett idén. tegnap 9:07 Závogyán Magdolna: A több ezer éves történelmi múlt is élményszerűvé tehető a CODE-ban közélet Závogyán Magdolna: A több ezer éves történelmi múlt is élményszerűvé tehető a CODE-ban Május közepén Veszprémben járt Závogyán Magdolna, a kulturális és innovációs minisztérium kultúráért felelős államtitkár. Ovádi Péter országgyűlési képviselővel és Porga Gyula polgármesterrel folytatott megbeszélésén áttekintették a térség aktuális kulturális ügyeit és a közös fejlesztési lehetőségeket. ma 16:49 Kézzel írt Balaton kultúra Kézzel írt Balaton Különleges irodalmi kiállítás nyílt meg pénteken a Laczkó Dezső Múzeumban: magyar költőknek a Balatonról írt verseinek kéziratait mutatják be a közönségnek – összesen százhetet. 2025. május 16. 23:28 A szerzetes is ember Life&Style A szerzetes is ember Ha egy hollywoodi filmrendező holnap úgy döntene, hogy filmet készít egy szerzetesrendről, a castingra minden bizonnyal csak idős, szakállas férfiakat hívna. A film cselekménye pedig kimerülne annyiban, hogy a szerzetesek egy sötét helyen szótlanul kódexeket másolnak, vagy egész nap csak zsolozsmáznak. Ha pedig valaki a monostor falain kívülről bekopogna hozzájuk, ijedten néznének egymásra. Mindez távolabb nem is állhatna a valóságtól. A keresztény szerzetesrendek talán az utolsó olyan közösségek a földön, akik életvitelükben a mai napig ragaszkodnak azokhoz a középkori regulákhoz, amiket az elődök írtak le, mégis az, amit üzenni szeretnének a világnak, nem is lehetne XXI. századibb. Mihályi Jeromos atyával, a tihanyi bencések perjelével a monostor falain belül találkoztunk, hogy az ő segítségével megismerjük a kívülállók számára misztikus és spiritualitással átszőtt szerzetesi világot. 2025. május 17. 7:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.