Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. február 6. Dóra
Veszprém
6°C
2026. február 6. Dóra
Veszprém
6°C

Kiderült, ki az LMP összellenzéki reménysége

2014. december 12. 18:13 // Forrás: index.hu
Az Index megírta, ki az, aki mögé Schifferék felsorakoztatnák a teljes ellenzéket a DK-tól a Jobbikig.

Schiffer András már közel két hete pedzegette, hogy a februári időközi országgyűlési választáson egyetlen jelölt mögé kellene egységesen felsorakoznia az ellenzéknek. Akkor azt mondta, van is egy ötletük, ki lehetne az, a reménybeli jelöltről pedig a Jobbikkal és az MSZP-vel is egyeztetéseket folytatnak. 

Ma reggel megjelent írásunkban Gerstmár Ferenc annyit árult el a titokzatos jelöltről, hogy 

olyan Veszprémben élő személyről van szó, aki esélyes arra, hogy a Fideszben csalódottakat, ha úgy tetszik a Navracsics-árvákat is megszólítsa.

Az Index azóta kiderítette, kire gondolt.

Józsa Lászlóra.

 Józsa László 54 éves, a győri Széchenyi István Egyetem Marketing és Menedzsment Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, szakterülete a marketing és a vállalat gazdaságtan, Veszprémben él. Korábban az egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának dékánja is volt. Józsa a '90-es években az MDF-nek, majd a pártból kiváló MDNP-nek volt a tagja, a 2002-es önkormányzati választáson pedig párton kívüliként az MDF és a Fidesz közös jelöltjeként indult az egyik veszprémi egyéni körzetben. Az LMP-vel 2013 ősze óta van informális kapcsolata, de nem tagja a pártnak.

Az Index úgy tudja, Józsa vállalná is a jelöltséget, ha megkapja az összes párt támogatását.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.