Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 29. Péter
Veszprém
12°C
2026. április 29. Péter
Veszprém
12°C

Polgárok a szalonban – szalonban a polgárok / – újságot is kiadnak –

2009. január 30. 22:40
Újraéled Veszprémben a polgárok fóruma, a szalon, amely hol ilyen, hol olyan formában, de kisebb-nagyobb megszakításokkal mindig is létezett. Elnevezés nélkül vagy éppen azzal, de a magukat polgárnak vallók megtalálták a lehetőségét annak, hogy összejöjjenek, eszmét cseréljenek. A négy évtizedes kommunista diktatúra alatt otthonokba, magánlakásokba kényszerültek, s bizony nagyon meg kellett nézni, kit engednek maguk közé. A hatalom ugyanis mindenféle civil szerveződést gyanúsnak, sokszor ellenségesnek talált. Most azonban korlátok nélkül, szabadon találkozhattak az első – sorozatnak induló – veszprémi polgári szalonon a Pannónia étteremben a polgárok.

A levezető háziasszonyi szerepet Füssy Angéla újságíró vállalta, aki bejelentette, hogy létrejött a Polgári Sajtóért Alapítvány, melynek elnöke Bernáth Ildikó lett.

A meghívottak – Bayer Zsolt publicista, Bernáth Ildikó országgyűlési képviselő, Fenyvesi Ottó költő, Navracsics Tibor, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője, Szalay László balatonfüredi borász – egy téma (mit jelent ma polgárnak lenni) fejthették ki véleményüket, miközben lassan a hallgatóság is bekapcsolódott a csevejbe. A megfogalmazott gondolatok oldásához Szalay László kínálta az elmúlt évek legjobb nedűit igen kellemes összekötő szöveggel, megerősítve, hogy a bor kultúrája is része a polgári létnek.

A polgár fogalmának definiálására előbb Navracsics Tibor vállalkozott. Polgár az – mondotta –, aki a maga ura, vagy arra törekszik. Saját egzisztenciáját képességeitől teszi függővé, ám ehhez olyan társadalom is kell, ahol a munkából meg lehet élni.

Beyer Zsolt egy régi fogalom, a „parasztpolgár” visszacsempészésén szeretne fáradozni, ezzel is visszaadva azoknak a magabíró, hagyományokkal és értékekkel rendelkező embereknek a becsületét, akiket szintén megfosztott a történelem legutóbbi szaka létformájuktól.

Fenyvesi Ottó kissé szkeptikusabb volt: igazából nem tudom, mi is az a polgár – mondta. Hozzátette: Bácskában nőtt fel, ahol jobbára parasztokkal, proletárokkal élt egy légtérben. Amikor pedig 1992-ben Veszprémbe költözött, kezdte érezni, mi is a polgári lét. Ezután az érték fogalmát boncolgatta, mondván, hogy sokak számára a gazdagság, a hírnév takarja azt, míg szerinte a szellem, ami a magyarok esetében nemzeti értékeinkre épül.

Szalay László a XXI. század balladája című fafaragásán keresztül mutatta be hitvallását. A pénz világa ez, mutatta a jelképes alakokat, amelyben az értékek deformálódnak.

A folytatásban a sajtó, a művészet szerepéről esett szó. Navracsics Tibor szerint érdekes lenne a letűnt századok íróit, költőit „besorolni” egy-egy mai párt mögé. Vajon ki, s hova kerülhetne. A fiatalok tekintetében optimistának vallotta magát a politikus. A Fidesz bírja a fiatalok bizalmát, míg a baloldaliságnak nincs értéke. Mindig azt mondja, ami az adott pillanatban kell, hogy hivatalban maradjon vagy oda jusson. Ez a gondolkodás a baloldal halálához vezet – összegezte Navracsics Tibor.

Bayer Zsolt kissé ijesztő képet festett a jövőről, mikor azt mondta, hogy minden civilizáció és kultúra előbb-utóbb összeomlik. Ez vonatkozik az unióra is, amit a pénz tart össze, s 20 éven belül össze fog omlani, s az fog megmaradni a mélyben, aki megmaradásra érdemes.

A szalonon mutatkozott be a Polgári Érték című lap is, melynek rendszeres megjelenésére is ígéretet tettek, akárcsak arra, hogy a szalon ezentúl periodikusan várja vendégeit más-más témával.

Zatkalik András
további cikkek
A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos közélet A nyílt utcán varrta össze egy megkéselt férfi dobogó szívét a magyar főorvos Hazánkban eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő életmentő beavatkozást hajtott végre Dr. Dubóczki Zsolt. Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a Magyar Légimentők kötelékében teljesített szolgálata során, a nyílt utcán végzett el egy azonnali szívműtétet egy életveszélyesen megsérült fiatal férfin. ma 13:17 Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz közélet Hegedűs Barbara a Fidesz-frakció szóvivője lesz Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. ma 13:07 Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? közélet Miért olyan fontos a Szent Korona, hogy még a mostani képviselők is erre esküdnének fel? Az áprilisban lezajlott országgyűlési választások margóján, de feltűnt egy nagy nemzeti ereklye is. Persze nem arról van szó, hogy az új miniszterelnök meg akarná koronáztatni magát, sőt, még csak nem is a Tisza Párttól származik az ötlet, hogy az új képviselők esküdjenek fel a Szent Koronára. Hogy ez végül megtörténik-e, még nem biztos, ugyanakkor aktuálissá tette, hogy cikkünkben bemutassunk több érdekességet és megcáfoljunk néhány tévhitet Magyarország minden politikusán és politikai pártján felülemelkedő Szent Korona kapcsán. ma 13:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.