A vehir.hu szokásos kedves megkeresését olvasva - írjam meg gondolataimat az új évvel kapcsolatban - Petőfi Sándor Az apostol című elbeszélő költeményének kezdő sorai jutottak eszembe.
„Sötét a város, ráfeküdt az éj,
Más tájakon kalandoz a hold,
S a csillagok behunyták
Arany szemeiket.
Olyan fekete a világ,
Mint a kibérlett lelkiismeret.
Egyetlenegy kicsiny fény
Csillámlik ott fönn a magasban
Bágyadtan s haldokolva,
Mint a beteg merengőnek szeme,
Mint a végső remény.”Egy kicsiny reménynél talán még több pislákol manapság, de hogy az megmaradjon, ahhoz tenni kell, kinek-kinek a maga helyén és a maga lehetőségei szerint. Azt kívánom, mindenkinek – így magamnak is -, hogy tisztán lássa feladatait az előttünk álló esztendőben, és képességei kamatoztatásával szolgálja azokat a közösségeket, amelyeknek tagja.
