Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gerstmár Ferenc valódi alternatív megoldás lenne

2015. január 10. 17:17
Az időközi választás tétje ezúttal az, hogy lesz-e méltó parlamenti képviselője a veszprémi polgároknak - jelentette ki Szél Bernadett szombaton Veszprémben.

Az LMP társelnöke szerint Veszprémben jelenleg két választás zajlik. Az egyiken az oligarchák és elitcsoportok között folyik küzdelem, míg a másik választás a helyi polgárokról szól. Az LMP az utóbbiak küzdelmében fog helyt állni.

Szél Bernadett és Gerstmár FerencSzél Bernadett és Gerstmár Ferenc

Szél Bernadett elmondta, nem rajtuk múlt, hogy az ellenzéknek nem volt olyan jelöltje, aki mögé be tudtak volna állni, hiszen ők javaslatukkal valódi választást biztosítottak volna a választópolgároknak. Elmondása szerint Gerstmár Ferenc indításával egy felelős, tiszta fejjel gondolkodó, felkészült és a körzet érdekeit előtérbe helyező politikust biztosítanak.

Gerstmár Ferenc programjának néhány pontját ismertette. Kiemelte, hogy megválasztása esetén támogatná a tisztességes munkából élőket, aminek során főleg a veszprémiek érdekeit helyezné előtérbe, valamint támogatná az egyetem és a környékbeli oktatási intézményeket is. Gerstmár ismét elmondta, hogy a lakások energiatakarékossági felújításánál elsősorban a megújuló energiaforrások használatát tartaná szem előtt.

 

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.