Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sebők alkotmányt módosítana

2015. január 12. 17:03
Ahogy korábban megírtuk, Sebők István a pártfüggetlen országgyűlési képviselőjelölt a veszprémieket meglepő bejelentést ígért hétfőre. Ott voltunk a sajtótájékoztatón, de Sebők látszólag üres lufit durrantott.

Sebők István hétfőn délután elmondta, hogy ország legsúlyosabb problémája a devizaalapú jelzáloghitelek ügye, melynek megoldásával csak az ő programja foglalkozik. Sebők szerint az egyetlen megoldás, ha a nép kiköveteli a forintosítást és eldönti, hogy mi törvényes és mi nem az.


„Egymillió embert akarok felvinni a Kossuth térre!”


Sebők István azoknak az embereknek az aláírását és szavazatát várja, akiknek elegük lett a pártpolitikából. A képviselőjelölt szerint ha a sajtó és a devizahitelesek mellé állnak, akkor sikerrel veheti a február 22-ei választást. Sebők István hozzátette, hogy ő az első fecske a politikai harcban, és az ő példáját követve érkezik a fecskecsapat.

Sebők IstvánSebők István

Dr. Czirmes György ügyvéd, a független képviselőjelölt kampányfőnöke szerint a veszprémi időközi választás a jelenlegi politikai helyzetet nem tudja megváltoztatni, azonban elindíthat egy folyamatot. Egy a svájcihoz hasonló alkotmányra lenne szükség Magyarországon, melynek lényege, hogy népszavazás által jön létre és csak népszavazással lehet módosítani rajta. 

Dr. Czirmes GyörgyDr. Czirmes György

Az ügyvéd szerint nem négy, hanem két évre kellene megválasztani az országgyűlési képviselőket és át kellene alakítani az állam költségvetését. Ezek az intézkedések az életszínvonal növekedését érnék el. 

Csepely Máté
Domján Attila
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.