Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A JESZ is támogatja Karancsi Tibort

2015. január 13. 12:18
Az MDF utódpártja saját jelöltjének visszaléptetése mellett döntött. A megállapodást kedd délelőtt írták alá a Péter Pál panzióban.

Horváth István, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) elnökhelyettese szerint a párt Karancsi Tiborban találta meg azt a személyt, aki méltó módon tudja képviselni azt a demokráciát és változást, amelyre szükség van Veszprémben.

Horváth IstvánHorváth István

Tudvalevő, a Szociáldemokraták is támogatják Karancsi Tibort, amivel kapcsolatban, Schmuck Andor a múlt héten nekünk is nyilatkozott.

Az elnök ma ismét a korrupció elleni küzdelemre tért ki, amivel kapcsolatban elmondta: „Ez nem jobb és baloldal kérdése. Ez egy jó ügy, aminek érdekében félre lehet tenni a pártérdekeket.”  Schmuck Andor kiemelte, hogy minden olyan lehetőséget megteremtenének arra, hogy jogi szabályozással minél több közpénz fordítódjon az egész országra.

Karancsi Tibor és Schmuck AndorKarancsi Tibor és Schmuck Andor

Karancsi Tibor 9 napja tartózkodik Veszprémben, amelynek során igyekszik jobban megismerni a helyieket és a várost. Bízik abban, hogy az induláshoz szükséges 500 ajánlást minél előbb összegyűjti. Megválasztása esetén folyamatosan napirenden tartaná az olajügyek titkosításának feloldását.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.