Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gerstmár: ne az utcákat fűtsük!

2015. január 20. 11:15
Sürgetné a lakásfelújítási támogatások szélesebb körben való elérését és zöld beruházási alapot hozna létre az LMP. Erről kedden délelőtt Gerstmár Ferenc, a párt országgyűlési képviselőjelöltje beszélt.

Gerstmár Ferenc, a Lehet Más a Politika országgyűlési képviselőjelöltje kedden délelőtt elmondta, hogy az elmúlt két év során sokat hallottunk a rezsicsökkentésről, azonban az energia-megtakarítás hiányzik a kormány gondolkodásából. A képviselőjelölt szerint a

paksi atomerőmű jelenlegi energia-kapacitásának másfélszeresét

lehetne megtakarítani, ha a magyar középületek és magánlakások korszerű fűtési rendszert és hatékony szigetelést kapnának.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium múlt heti bejelentése szerint az idei évben tíz milliárd forint épület felújítási forrás áll rendelkezésre az egész országban. Gerstmár Ferenc szerint ez csak egy látszatcselekvés, hiszen ha hárommillió energetikailag elavult, pazarló, az utcát fűtő lakást szeretnénk ilyen éves keretösszeg mellett felújítani, akkor százötven évig tartanának a munkálatok. 

Gerstmár FerencGerstmár Ferenc

A képviselőjelölt szerint a kormány nem érzi feladatának, hogy lehetővé tegye a valódi spórolást. A pályázati szabályok eleve kizárnak számtalan családot és társasházat. Gerstmár úgy gondolja, hogy éppen azoknak nem lesz lehetősége megtakarítani, akiknek minden fillér számít.

Veszprémben számos panel- és családi ház is szigetelésre vár, a lakás célú épületek néhány százaléka esett át eddig komplex felújításon. A képviselő szerint a városvezetés a szociális városrehabilitáció aprócska eredményével büszkélkedik, de a veszprémi lakóingatlanok számát tekintve két épületsor részleges felújítása szinte egyenlő a semmivel. 

Az LMP azt sürgetné, hogy minden magyar család hozzáférhessen a lakásfelújítási támogatáshoz.

Ennek érdekében a párt zöld beruházási alapot hozna létre, amelynek segítségével több ezer munkahely teremtésére lenne lehetőség az építőiparban. Az állam így járulékok és adók formájában még vissza is nyerné a kiadást, miközben csökkenne a munkanélküliség és erősödne a gazdaság. 

Csepely Máté
Domján Attila
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.