Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Folytatni kell a közös munkát

2015. január 26. 19:57
Közös lakossági fórumot tartott Porga Gyula, Stigelmaier Józsefné és Némedi Lajos, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje hétfőn délután a Báthory István Általános Iskolában.

Porga Gyula, Veszprém város polgármestere hétfőn délután elmondta, hogy a tavalyi év szinte teljes egészében a választási kampányokról szólt, ami Navracsics Tibor Európai Uniós biztosi kinevezése miatt kitolódott erre az évre is. A polgármester szerint az elmúlt évek fejlesztéseit azok a választópolgárok is elismerik, akik nem szimpatizálnak a Fidesz politikájával. Soha ennyi forrás nem érkezett a városba, mint az elmúlt években. A siker nem csak egy ember érdeme, hanem a közösségé is. Fontos üzenet, hogy Navracsics Tibor Némedi Lajost kérte fel a megkezdett munka folytatására. 

Porga GyulaPorga Gyula

Porga Gyula köszöntője után Némedi Lajos alpolgármester, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje mutatkozott be a fórumon szép számmal megjelent érdeklődőknek. Beszédében elmondta, hogy közel negyven éve dolgozik a közigazgatásban, 2006-tól pedig aktív szereplője a városi önkormányzati politikának. Korábban az oktatási bizottság elnökeként, később pedig alpolgármesterként vett részt a város munkájában. Némedi Lajos szerint az elmúlt év választási győzelmeivel az itt élők a kitartó és következetes munkát jutalmazták. A képviselőjelölt szerint nem lesz kis feladat Navracsics Tibor nyomdokába lépni, de ha megválasztják erre fog törekedni.

„Elérhető képviselő szeretnék lenni, akinek a legfontosabb a választókerületben élők képviselete.”

Némedi Lajos hozzátette, hogy a városi fejlesztések sora nem ér véget, hiszen a Hangvilla, és a szociális városrehabilitáció után megépül a kórház onkológiai centruma, befejeződik a nyolcas számú főút korszerűsítése és egy új sportuszoda is felépül Veszprémben, amelynek kialakításához várják a lakosság észrevételeit. 

Stigelmaier Józsefné, Némedi Lajos és Porga GyulaStigelmaier Józsefné, Némedi Lajos és Porga Gyula

A környéken élők szerint az utóbbi öt évben annyit fejlődött a város, amennyit az azt megelőző ötven évben összesen. A Smaragdváros program által felújított lakóházak lakói megköszönték a felújított lifteket, amik jelentősen megkönnyítik a hétköznapjaikat. A fórumon résztvevők a városi közlekedés fejlesztésének következő lépésére, a város hasznosítatlan épületeinek sorsára, valamint az új sportuszoda által nyújtott lehetőségekre voltak kíváncsiak. Igényként merült fel egy fürdő építése és a lakótelep egyes lakóházainak esővíz elvezetése is. A résztvevők közül többen panaszkodtak, hogy a lakóházukban egyes lakók rengeteg tartozást halmoznak fel, aminek következményeként a szolgáltató kikapcsolja a liftet. A lakók szerint törvényi szabályozással lehetne ezt a problémát megszüntetni.

Porga Gyula válaszában elmondta, hogy a város egy középtávú közlekedési koncepcióval rendelkezik, amibe teljesen beleillik a közelmúltban átadott észak-déli közlekedési tengely. A következő fejlesztési elem a kórház előtti csomópont körforgalommá alakítása. Az autós közlekedés mellett hangsúlyos szerepet kap a városi közösségi közlekedés újragondolása és a kerékpárút hálózat fejlesztése is.

A város hasznosítatlan épületeivel kapcsolatban a polgármester elmondta, hogy a legtöbb magántulajdonban van. A régi mozi épületét a város szeretné visszavásárolni, és a kulturális negyed kiépítésénél hasznos funkcióval felruházni. Az egykori gyermekkórház tulajdoni jogát az állam gyakorolja, és a remények szerint a közeljövőben az az épület is komoly rekonstrukción mehet keresztül. 

Csepely Máté
Domján Attila
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.