Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Pintér szerint Veszprém jól teljesít

2015. február 9. 20:13
Közös lakossági fórumot tartott Pintér Sándor belügyminiszter, Némedi Lajos alpolgármester, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje és Porga Gyula, Veszprém város polgármestere hétfőn délután a Cholnoky Jenő Általános Iskolában.

Porga Gyula polgármester közöntőjében elmondta, hogy a Navracsics Tibor által megkezdett munkának köszönhetően Veszprém egy nyugodt, élhető és folyamatosan gazdagodó településsé vált. A fejlesztések és a szép eredmények eléréséhez azonban a jó képviselők mellett szükség van a veszprémiek iránymutatására, aktivitására és segítségére. A megkezdett munka folytatásához olyan képviselőre van szükség, aki érti és ismeri a térségben élők problémáit és képviseli azokat az országgyűlésben. A polgármester szerint Némedi Lajos eddig is a helyi közösség erősödéséért dolgozott. Porga Gyula hozzátette, hogy a térség fejlődésében komoly szövetséges a magyar kormány. Az Orbán-kormány érti az önkormányzatok problémáját és segíti azok munkáját.

Porga Gyula, Pintér Sándor és Némedi LajosPorga Gyula, Pintér Sándor és Némedi Lajos

Némedi Lajos alpolgármester, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje szerint tavaly októberben a hitelesség győzött a hitetlenséggel szemben. A megismételt választási eredményekkel a veszprémiek a céltudatos városfejlesztő munkát kívánták visszaigazolni. A megvalósuló fejlesztések nagy része nem jöhetett volna létre Navracsics Tibor hatékony segítsége nélkül.

Némedi LajosNémedi Lajos

Némedi Lajos szerint a második Orbán-kormány egy, a Görögországéhoz hasonló helyzettől mentette meg az országot és jelentős lépéseket tett a devizahitelesek problémájának megoldásában is. Az elmúlt években nőtt a foglalkoztatottak száma és a rezsicsökkentés is több ezer magyar családnak hozott könnyebbséget a mindennapjaikba. A Hangvillát, a belváros rehabilitációját, az állatkerti fejlesztéseket a jövőben olyan beruházások követik, mint a Ringató óvoda felépítése, a 8-as számú főút veszprémi elkerülő szakaszának rekonstrukciója, a Gyulafirátótot és Kádártát elkerülő útszakasz kiépítése, egy sportuszoda kialakítása, valamint a Városi Művelődési Központ átépítése.

Némedi Lajos hozzátette, hogy nem lesz egyszerű feladat Navracsics Tibor munkájának megfelelni, de ha bekerül a parlamentbe, a térségben élő hetvenötezer választópolgár érdekeiért fog dolgozni.

A fórumon részt vett dr. Pintér Sándor belügyminiszter is, aki beszédében bemutatta a minisztérium egyes területeinek munkáját és eredményeit. A vízügy, a rendőrség, a büntetés-végrehajtás, valamint a Terrorelhárítási Központ tevékenysége mellet a miniszter beszélt az önkormányzatok adósságállományának átvállalásáról is. Azok a települések is jól jártak, akik nem halmoztak fel hátralékot, hiszen a kormány nekik a fejlesztéseikhez nyújtott támogatást. A Veszprém környéki települések összesen kétszáz millió forinthoz jutottak így.

dr. Pintér Sándordr. Pintér Sándor

Pintér Sándor hangsúlyozta, hogy a rendőrség tevékenységének köszönhetően az elmúlt négy évben jelentősen csökkent a bűncselekmények száma. A belügyminiszter kiemelte, hogy

Veszprém ezen a területen is kiemelkedő eredményeket mutathat fel, hiszen ötven százalékkal kevesebb bűncselekmény követtek itt el 2010-hez képest. Ezzel számmal Magyarország legbiztonságosabb megyeszékhelyévé vált.

A miniszter szerint a Terrorelhárítási Központ megalakítását először fanyalogva fogadták az emberek, mára azonban nélkülözhetetlen egy olyan szerv, ami azon dolgozik, hogy megakadályozza a terrorcselekményeket az országban.

Pintér Sándor szerint napjaink legnagyobb problémáját az illegális bevándorlók okozzák. Az év eleje óta tizennyolc ezren érkeztek a magyar határokhoz. A háborús területekről migráló embereknek menedékjogot biztosít a kormány, azonban a gazdasági menekültek súlyos problémákat jelentenek. A politikus beszélt még a vízügy munkájáról is, ami az elmúlt időszakban hatékonyabb és szervezettebb lett, amit az árvízi készültség be is bizonyított. A miniszter továbbá ismertette a büntetés-végrehajtás törvényének legfontosabb változását is. A fogvatartottak már nem maguk döntik el, hogy kívánnak-e dolgozni büntetésük alatt, hanem a törvény írja elő számukra ezt a kötelezettséget.

Csepely Máté
Domján Attila
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.