– Mi az amit a legtöbbször kérdeztek tőled?
– Otthon is ilyen vicces vagyok? Kiskoromban is ilyen vicces voltam? Mikor kezdődött ez az egész? Ilyen nők lapjás felvetések.
– Talán éppen az ilyen kérdések miatt felvetődhet, hogy kincs vagy átok a humor számodra? Ráadásul az emberek többsége is hiányában szenved a vidámságnak, kihívást jelenthet mindenkinek megfelelni.
– Az a dolgom, hogy a nézők úgy menjenek haza, hogy élvezték a műsorom. Időnként látok megfáradt arcokat a nézőtéren, de ez engem csak motivál, az a célom, hogy a Brezsnyev szemöldökű néni is nevessen a végén. A hétköznapokban is áldás a humor, ráadásul a színpad gyógyír számomra mindenre, egy olyan privát szféra, ahol újra belebújhatok a gyerekkori énembe és szórakozhatok, amin ráadásul mások is nevetnek.
– Mióta tartod magad humoristának?
– Ezt nem én mondtam ki. 2006-ban megnyertem a Magyar Rádió Humorfesztiválját, ekkor kaptam egy “diplomát” Farkasházy Tivadartól, aki azt mondta: az a humorista, aki nyer egy ilyen fesztivált, amit egyébként nyolc évente rendeznek meg. Természetesen nem itt kezdődött, ez ennél sokkal demokratikusabb műfaj, hiszen a nézők, hallgatók döntik el, hogy ki vicces. Nagyon sokan hívják már magukat humoristának, de jobban szeretem, ha más aposztrofál így.
– Sokan azt gondolják, hogy a humorista mindig nevet és jó kedvű. Mi a valóság?
– Egy átlag ember életét élem. Legutóbb egy rendezvényen jött oda hozzám egy újságíró, elmondta, hogy 10 perce figyel engem és a barátnőmet, és azt vette észre, hogy beszélek, a párom pedig nem nevet. Nem előírás, hogy mindig szórakoztatom a családom, ismerőseim. Nekem is vannak szar napjaim, meg rossz kedvem, más projektek miatt esetleg kudarcok érnek, vagy csalódások. A szeretett kutyámat például fellépésre indulva ütötték el, de ez nem tartozik az emberekre, aznap este több százan várták, hogy szórakoztassam őket. Aki megvette a belépőt, azt nem érdekli a magánéletem problémái. A színpadon kizárok mindent, elmúlik a lázam, kizárok a hétköznapi gondokat.
– Az élet számos területén aktív vagy. Mindennek az alapja a Dumaszínház, de mellette rövidfilmeket gyártasz az internetre, könyveket írsz, most mozifilmben szerepelsz.
– Ezek a plusz felesleges agytekervényeimből jönnek. Ez nekem nem teher, mindig abba az irányba nyitok, ahol kihívást és feladatot látok. Mindig kell valami motiváció, szeretem nulláról elkezdeni a dolgokat, ez visz előre. Ilyen volt a mozi is, ismét kicsi voltam, a forgatások előtt tördeltem az ujjam, izgultam. A stand up részéről már nincs olyan szituáció, amivel ne találkoztam volna a tíz év alatt, de egy Kossuth-díjas Vígszínház igazgató mellett partnernek lenni egy jelentben kemény helyzetet teremtett. Egyébként így nőttem fel, gimnázium alatt is megtaláltam ezeket a kihívásokat, ott volt a sulirádió, újság, mindig adódott valami fórum, ahol előadhattam magam.
A webes sorozatok is így jöttek létre. A kereskedelmi csatornáknál nem vállalunk olyan műsorokat, ahol megmutatjuk a privát szféránkat, azonban a nézők felől éreztem egyfajta űrt, hogy azért szívesen bepillantanának a színpadon kívüli életünkbe is. Erre alapozva készítettem magamnak egy műsort a weben, inkább ezt választottam, mint Feke Pálnak parizert főzzek. Röviden, a nézői igényeket összekötöttük némi kultúrkalanddal, miközben a érdeklődők exkluzív bepillantást nyertek életünkbe. A 3,5 milliós teljes nézettség azt mutatja, jó vállalkozás volt. Érzik az emberek, hogy ezek a kisfilmek igazi szerelem gyerekek. A korábban készült On air day tour egyébkén a Comedy Centrálon is látható lesz, a Juróp tour pedig a végéhez közeledik az interneten.
– Ez azt jelenti, hogy már gondolkozol valami új dolgon?
– A nagy játékfilm kivette az energiáimat, szeptembertől ment a forgatás. Az ősz végén elindult az önálló estem, ami egy 100 perces tematikus produkció, most erre figyelek. Ettől függetlenül még egy kis sorozat nem elképzelhetetlen, esetleg amerikai kalandokról. Közben azért mással is foglalkozom, például forgatókönyvírással kapcsolatos dolgokról olvasok. Szívesen írnék például 10-15 perces vicces sorozatot, mint például a Modern család, vagy egy néhány szereplős sit com jellegű művet.
– Tíz év alatt azért nem csak pozitív élmények társultak a stand uphoz.
– Régebben vállaltam falunapokat, ami kifejezetten nehéz terep egy stand uposnak. Délelőtt 11 órakor csöpög a lángos a bácsi nadrágjára és döbbenten nézi, ki dumál a színpadon. Ezekre a helyekre nem a művészetért mentünk. Az ehhez hasonló megalázó haknikat kigyomláltam az életemből. Általában akkor jönnek a nehezebb szereplések, amikor nem vesznek rám jegyet az emberek, például céges megrendelések alkalmával és mindenki a főnök pénzét issza. Ott nehéz megtalálni a közös nyelvet, de legalább karban tart a kihívás, jól jönnek időnként a kínosabb szituációk is, azzal edződöm. Talán a legmegdöbbentőbb esetem az volt, amikor Debrecenben egy bácsi összeverekedett egy kisgyerekkel a színpad előtt, mert nem látott tőle rendesen, az édesanyja meg kétségbeesetten üvöltött. 900 ember megfagyott a helyszínen. Nehéz volt újra elkezdeni a vicceskedést.
– Nem rég mutatták be a mozik a már említett Dumapárbaj című filmet, amelyben neked is szerep jutott. A kritikák meglehetősen kemények voltak az alkotással kapcsolatban.
– Az a kritikusok dolga, hogy kritizáljanak. Egyébként Hadházi László a főszereplő, én csak másodhegedűs vagyok a filmben. Az internetet böngészve azt látom, hogy megosztó a nézők véleménye, ami nem feltétlenül rossz. Nem kell mindig mindenkinek mindent szeretni. Az első hétvégén 18 ezren nézték meg, az már mindegy, hogy miért. Naponta kapom a leveleket, valaki csalódott, de továbbra is imád minket, más meg azt várta, hogy olyan lesz mint a Showder klub. Igyekeztük elmondani az elején, hogy durva poénrengetegre ne számítsanak a nézők. Ez a film egy válságban lévő humorista történetét meséli el, bepillantást nyerünk a szürke hétköznapjaiba, miközben színre lép egy új fiatal kolléga, akit én alakítok. Úgy harangozták be a Dumapárbajt, hogy ez egy nagyon vicces film lesz, de nem az, csak vannak benne vicces részek. Összegezve a nézőszámok jók, a kritikusok rosszak.
