"A Veszprém megyei Volán-társaságok beolvadását az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt-be (ÉNYKK Zrt.) közel két éves integrációs szakasz előzte meg. Ennek időtartama alatt kialakítottuk azokat a szervezeti kereteket, munkaköröket, melyek megfelelő garanciát jelenthettek a zökkenőmentes átalakuláshoz. A 2015. január 1-je óta eltelt rövid időszak tapasztalatait értékelve elmondható, hogy ez a folyamat anomáliák nélkül zajlott, és bár voltak az utasok által is érzékelhető gondok – például a jegyellátás terén –, ezek nem az összeolvadás miatt kerültek napvilágra" – tájékoztatott megkeresésünkre az ÉNYKK Zrt.
Kuti Piroska kommunikációs-, PR-, marketing csoportvezető szerint az utasok egyelőre kevés változással találkozhattak, melyek egyike az egységes kialakítású menet- és bérletjegyek arculata. “Ez fog előbb-utóbb visszaköszönni létesítményeinken, autóbuszainkon is, azonban ezek egységesítése jelentős költségekkel jár, melyek miatt ezt a feladatot ütemezni kell” – hangsúlyozta.
Veszprém megyében speciális változás, hogy az integráció révén a korábbi három jogelőd társaság, a Bakony Volán Zrt., a Balaton Volán Zrt. és a Somló Volán Zrt. az egységes központi szakmai irányítás mellett (melynek székhelye Szombathely) egységes operatív irányítás alá került, ennek vezetője pedig a Veszprémi Szolgáltató Központ igazgatója.
Papp László, az ÉNYKK Zrt. vezérigazgatója tavaly év végén azt nyilatkozta, hat új alacsony padlós busz érkezik a városba. Kuti Piroska megerősítette, hogy ezek közül hármat már leszállítottak Veszprémbe, a többi a napokban érkezik meg.
Tapasztalatunk szerint a három új busz már közlekedik a megyeszékhelyen, többnyire az 5-ös számú járaton találkozhatunk velük, de a 2-es, 8-as és 11-es vonalán is feltűnnek, illetve az ígért további három busz is napokon belül a veszprémi telephelyre kerül, a műszaki átvizsgálást követően pedig már utazhatunk is rajtuk.
A Sacania Omnicity alacsonypadlós városi autóbuszt 1996 óta gyártják a Scania lengyelországi gyárában, a Veszprémben érkezettek 2004-ben készültek. A 36 ülés mellett 58 állóhely biztosított.