Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 12. Villő
Veszprém
18°C
2026. június 12. Villő
Veszprém
18°C

Átláthatóbb közéletet akarnak a Demokraták

2015. február 19. 22:42
Határozati tervezet előterjesztését kezdeményezi a Demokraták Veszprémért frakciója a jövő heti közgyűlésre. Céljuk, hogy átláthatóbb legyen a város közélete.

Az elmúlt években, hónapokban a közélet, a politika negatív felhangot kapott, mert az emberek automatikusan a korrupcióval azonosítják őket – mondta a frakció csütörtöki sajtótájékoztatóján Katanics Sándor, aki szerint a közéletben számos tisztességes ember is dolgozik.

Katanics SándorKatanics Sándor

A Demokraták ezért egy olyan határozati javaslat közgyűlés elé terjesztését kérik a polgármestertől, ami mentén aztán olyan rendelkezéseket alkotnának, melyekkel átláthatóbbá tehető a közélet. Elsősorban azt szeretnék elérni, hogy a város honlapján minél több adat jelenlen meg, legyen digitális formában könnyen elérhető bárki számára. Katanics emlékeztetett, hogy 2014-ben a Korrupciókutató Központ 368 település nyilvános adatait és azok elérhetőségét vizsgálta, Veszprém ebben a mérésben a 345. helyen szerepelt.

Csermák ZoltánCsermák Zoltán

"Olyan javaslatot nyújtottunk be, amely által a választott képviselők, az önkormányzat és az alá tartozó cégek tiszta, átlátható módon működhetnek" – vette át a szót Csermák Zoltán. A szabályozás kiterjed a költségvetés közzétételére, a testületi ülések dokumentumaira, a közbeszerzések teljes körére, valamennyi szerződésre (a személyi adatok kitakarásával). Közzétennék a képviselők, szakértők, bizottsági és felügyelőbizottsági tagok vagyonnyilatkozatát is elektronikus formában.

Több adatot szeretnének a veszprem.hu-raTöbb adatot szeretnének a veszprem.hu-ra

A képviselőcsoport azt is javasolja, hogy legyen a polgármesteri hivatalnak egy átláthatósági "ombudsmanja", foglalkoztassanak egy olyan pártfüggetlen személyt, aki ezt a folyamatot koordinálja.

"Érezzék a veszprémiek, hogy ennek a városnak a közélete makulátlan, tiszta!" – zárta gondolatait Katanics Sándor.

Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán
további cikkek
Visszalépett a tapolcai jelölt, így egy régi arc lett a DK új elnöke politika Visszalépett a tapolcai jelölt, így egy régi arc lett a DK új elnöke Új pártelnököt választott a Demokratikus Koalíció, miután Dobrev Klára és az elnökség az áprilisi választási kudarcot követően lemondott. Az elnöki székért a párt tapolcai jelöltje, Bakk István is versenybe szállt, végül azonban visszalépett a megmérettetéstől. 2026. június 8. 15:16 Az európai uniós migrációs paktum ellen tüntettek közélet Az európai uniós migrációs paktum ellen tüntettek Az Európai Unió migrációs paktumának elutasítását követelték tüntetők jobboldali influenszerek által szervezett demonstráción pénteken Budapesten. 2026. június 6. 10:39 Magyar Péter: módosítjuk az alaptörvényt a köztársasági elnök leváltása érdekében közélet Magyar Péter: módosítjuk az alaptörvényt a köztársasági elnök leváltása érdekében Ha Sulyok Tamás nem mond le köztársasági elnöki tisztéről, a Tisza párt módosítani fogja az alaptörvényt - mondta a miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Sándor-palota előtt tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette, az alaptörvény szerint több lehetőség van a köztársasági elnök leváltására, ezek között van a megfosztási eljárás, de a Tisza Párt "a köztársasági elnöki hivatal védelme, megmaradt tekintélye érdekében" nem ezt, hanem az alaptörvény módosítását választja. 2026. június 1. 11:36

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.