Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 7. Ambrus
Veszprém
6°C
2025. december 7. Ambrus
Veszprém
6°C

Pintér: kiszámítható, motiváló előmeneteli és illetményrendszer kialakítása a cél

2015. március 18. 11:03 // Forrás: mti
A belügyminiszter közlése szerint kiszámítható és motiváló előmeneteli és új illetményrendszer kialakítása az egyik célja a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyát újraszabályozó törvénynek.

Pintér Sándor szerdán az Országgyűlésben az előterjesztés általános vitájában a legfontosabb változások között említette, hogy megszűnik az automatikus előmeneteli rendszer, a vezetői beosztások meghatározott időre szólnak majd, illetve hogy a hivatásos állomány volt tagjaiból létrejön a tartalékos állomány. Hangsúlyozta, az új illetményrendszer kialakításával a többi között az volt a céljuk, hogy az illetmény tükrözze a szolgálati beosztás értékét, a szolgálati tapasztalat értékét, a hivatásos állományhoz tartozás megbecsülését és az adott időszakban nyújtott teljesítményt - ez utóbbi azonban nem épül be a bérbe. A belügyminiszter jelezte, a 2019. január elsejéig többlépcsős, összességében 50 százalékos béremelés lesz, idén júliusban átlagosan 30 százalékos mértékűre lehet számítani.

Pintér Sándor elmondta, a javaslat elindítja a közigazgatási reform egyik alapgondolatának, a közszolgálati hivatásrendek közötti foglalkoztatási összhangnak és az átjárhatóságnak a megteremtését is. Kitért arra, hogy a javaslat elkészítésébe bevonták a hivatásos állományt és az érintett érdekképviseleti érdekvédelmi szervezeteket, a Magyar Rendvédelmi Kart, és a megfogalmazott javaslatok beépültek az előterjesztésbe. Megjegyezte, az állomány tagjai kérdőívet töltöttek ki, és 16 ezren tettek javaslatot a törvénytervezet elkészítéséhez. A tárcavezető elmondta, a törvény hatálya kiterjed a rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, a hivatásos katasztrófavédelem, a büntetés-végrehajtás, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, az Országgyűlési Őrség, a Nemzetvédelmi Szolgálat és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományára. A belügyminiszter közölte, változik a rendfokozat szerepe, az új szabályozás megtartja az egyes rendfokozatok elnevezését és a hierarchiáját, de a jövőben a rendfokozat kötődik a betöltött szolgálati beosztáshoz. Ezt úgy magyarázta, hogy a beosztás elfoglalásával egyidejűleg az adott beosztáshoz kötődő rendfokozat viselésére is jogosult lesz a kinevezett. Ha alacsonyabb beosztásba helyezik, akkor a rendfokozata is ennek megfelelően változik - tette hozzá.

Pintér SándorPintér Sándor

Pintér Sándor az automatikus előmeneteli rendszerről azt mondta, senki nem haladhat előre csak az idő előrehaladása miatt a beosztásban, illetve a rendfokozatban. Valamennyi előmenetel feltételhez, vizsgához, képzettséghez és teljesítményértékeléshez kötött - ismertette. Úgy folytatta: a jövőben tiszti kinevezést csak az kaphat, akinek felsőfokú végzettsége és nyelvvizsgája van; a magasabb rendfokozat elérésnek feltétele a sikeres rendfokozati vizsga is.
Közlése szerint a helyi és területi vezetőket a jövőben öt évre nevezik ki, ezt - ugyanazon a szolgálati helyen - egyszer öt évre meg lehet hosszabbítani, de csak akkor, ha az irányított terület legalább jó teljesítményt nyújtott. Pintér Sándor beszélt arról is, hogy az állomány tagjai közül szinte mindenki új illetményrendszer kidolgozását kérte. Ismertetése szerint az idén júliusban induló béremelést 2016. január 1-jétől évente 5-5 százalékos mértékű követi, így teljesül 2019-re az ötven százalékos átlagos béremelés. Hozzátette: meghatározzák állománycsoportonként az illetményemelés mértékét is 2015. július 1-jétől. Az alapfeladatot ellátó beosztotti állomány esetében a 30 százalékot minden esetben el kell érni, míg a nem alapfeladatot ellátóknál 25 százalékos emelés lesz kötelező, a vezetői, parancsnoki karnál 15 százalékos emelést határoztak meg - mondta.

Pintér Sándor a vezetők juttatásának emelését azzal magyarázta, hogy a parancsnokok bérénél az adótörvények változása egy bizonyos reálbér-emelkedést jelentett. Szerinte a második, harmadik lépcsőben lesznek a parancsnokok olyan helyzetben, hogy jelentősebb béremelést kapjanak, de "a parancsnoki gondoskodás ezt el kell, hogy viselje". Közölte, a teljesítmény elismerése a munka értékelése alapján történik, az évi kétszeri juttatást jelent. Mint mondta, a korábbi harmincféle pótlékból ötöt tartanak meg, a korábbi pótlékok jelentős része beépül az adott terület alapilletményébe. A szakminiszter a további változások között említette, hogy megszűnik az illetménykiegészítés, ezeket a lehetőségeket az új illetményalapnak és a teljesítményértékelésnek kell átvennie. Továbbra is lehetőség lesz a jubileumi jutalom elnyerésére - jegyezte meg. Pintér Sándor közölte, új jogorvoslati fórumként jön létre a becsületbíróság, amely akkor alkalmazható, ha a parancsnoki eljárásban a szolgálati viszony megszüntetéséről döntöttek. A hivatásos állomány volt tagjaiból létrejövő tartalékos állományról azt mondta, ezzel megnyílik a lehetősége a határozott időre való visszatérésnek az időlegesen megüresedő beosztásokba. Pintér Sándor beszámolt arról is, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tiszti képzésén ösztöndíjemelés, ingyenes egyenruha-ellátás lesz, illetve egyéb előnyökkel kívánják vonzóvá tenni a hivatásos pályát.

vehir.hu
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.