Kopár Istvánról tudni kell, hogy ő az első magyar vitorlázó, aki körbehajózta a Földet, a Salammbo nevű vitorlásán egyetlen kikötéssel kelet-nyugati irányban teljesítette az utat 1990-ben. Erről szól a Kihívás I. című kötet, amelyet 2012-ben a második kötettel együtt, DVD-melléklettel adtak ki.
„A Szilas-pataktól a Connecticut-folyóig alcímre hallgató írás a megvalósított álmot követő útkeresés, az életút szakmai és emberi számadása. A könyvet nem csupán vitorlázóknak írtam, a hajó számomra, ugyan imádott, de mégis csak eszköz a nagy felfedezés, az ÉLET megismerésében” – írja könyvéről a szerző.
A könyv bemutatása során a tengerésztől kérdezni is lehetett zsúfolásig megtelt teremben, aki szívesen válaszolt minden a hajózással és az életszemléletével kapcsolatos kérdésre.
„Amikor megérkeztem egyedül Gibraltárra 4 hónap 18 nap megállás nélkül, arra készültem, hogy lezuhanyzom, rendelek magamnak egy sört meg egy Beefsteaket, és én leszek Silvester Stallone. Ehelyett kikötöttem a hajót, feltettem a lábam egy padra, és életemben először nem gondoltam semmire. Ennél jobb érzés nincs!”
- mesélt az ilyen, és ehhez hasonló élményeiről és felismeréseiről Kopár István.
A hallgatóság között akadtak fiatal vitorlázónövendékek is, akik főleg a hajón eltöltött kalandokra voltak kíváncsiak. Kopár elmondta, amikor hetekig tengeren volt, akadt olyan időszak, hogy repülőhalakkal kellett csillapítania éhségét, de azt is elárulta, hogyan tartotta ébren magát egy-egy éjszaka során, mikor figyelnie kellett arra, nehogy zátonyra fusson.
A Balatonalmádiból származó tengerész jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban él, vitorlázókat oktat.