Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bűnmegelőzési pontokká válnak a könyvtárak

2015. március 23. 13:03
Közös bűnmegelőzési programot indít az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A program részeként a megye valamennyi városi és települési könyvtárába eljut a rendőrség bűnmegelőzési prevenciója – hangzott el az együttműködést beharangozó eseményen hétfőn délelőtt a megyei könyvtár Kisfaludy-termében.

Brányi MáriaBrányi Mária

Brányi Mária alpolgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy a megye könyvtári infrastruktúra hálózatát kihasználva jut közel a rendőrség az állampolgárokhoz, így sok embert meg tudnak majd szólítani. Mint mondta, a rendőrök személyes jelenlétén túl két különleges szerkesztésű, számtalan érdekes történetet feldolgozó kiadvány is a bűnmegelőzést szolgálja.

Pogány Péter megyei főkapitány-helyettes véleménye szerint, ha a prevenció eléri célját, a hétköznapokon pedig felelősen cselekszünk, jelentős csökkenést érhetünk el a bűncselekmények számában. A “Tudás biztonsága – a biztonság tudása” elnevezésű program egyedülálló kezdeményezésnek számít az országban. “Fontos, hogy új módszerekkel szólítsuk meg az embereket, amivel elérhetjük, hogy minél több prevenciós információt raktározzanak el az érdeklődők” – fejtette ki.

Pálmann JuditPálmann Judit

Pálmann Judit, a megyei könyvtár igazgatónője elmondta: 2013. január 1-től a megyei könyvtárak feladata a kistelepülési könyvtárak ellátása, Veszprém megyében nyolc ellátási központtal összesen 197 helyen nyújtanak szolgálatot, a tájékoztató előadásokat, valamint az ezt támogató kiadványokat valamennyi helyszínre eljuttatják.

A bűnmegelőzési programsorozat újszerűségét emelte ki beszédében Futtató Norbert, a megyei kapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője. A szervezett személyes beszélgetések mellett a helyben megtalálható prevenciós kiadványoknak köszönhetően bűnmegelőzési ponttá válnak ezek a könyvtárak, így a program végeztével több tízezer emberhez juthatnak el a hasznos információk.

Az esemény zárásaként dr. Hermann István, a pápai Jókai Mór Könyvtár igazgatója mutatta be a bűnmegelőzést szolgáló RecepTúra, valamint a közlekedésbiztonságról szóló KóBORló című kiadványokat, melyek olvasmányosan, korabeli történeteket is feldolgozva segítik hozzá az érdeklődőket a szükséges ismeretek elsajátításához.

Cseh Zoltán
további cikkek
A szélsőjobb és a szélsőbal is behúzott egy-egy tartományt Németországban közélet A szélsőjobb és a szélsőbal is behúzott egy-egy tartományt Németországban Vasárnap két német tartományban is az urnákhoz járultak a választók. Mecklenburg-Elő-Pomerániában a radikális jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) arathatott történelmi győzelmet, míg Berlinben a szélsőbaloldali Die Linke került az élre. A hagyományos kormánypártok, különösen a CDU, megsemmisítő pofonba szaladtak bele. ma 7:06 A 'repülő emberre' emlékeztek Veszprémben közélet A 'repülő emberre' emlékeztek Veszprémben Koszorúzással emlékeztek meg pénteken Verancsics Faustusról a veszprémi várban, a polihisztort ábrázoló domborműves emléktáblánál. Az eseményen a Magyar Lélek Alapítvány képviselői mellett Porga Gyula polgármester is részt vett. A szervezők idén Verancsics sokoldalú életművét szeretnék közelebb hozni a veszprémiekhez, nemcsak történelmi alak, hanem olyan újító gondolkodóként is, akinek munkái évszázadokkal később is figyelemre méltók. tegnap 21:39 Hatalmas küzdelmek, ősi tradíciók: Megmutatjuk a veszprémi szumó Eb első napját! Szumó Európa-bajnokság Hatalmas küzdelmek, ősi tradíciók: Megmutatjuk a veszprémi szumó Eb első napját! Szombaton megkezdődött, és vasárnap is izgalmas összecsapásokkal várja az érdeklődőket az U15-U18-as szumó Európa-bajnokság a One Veszprém Arénában. A nagyszabású nemzetközi sporteseményen közel egytucat ország képviseli magát, a mérkőzések mellett pedig remek kísérőprogramok várják a családokat. Cikkünkben megmutatjuk az első nap képeit! tegnap 10:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.