Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Életbe lépett a Fidesz által kezdeményezett vagyonzárolási törvény

2015. április 9. 22:14
Március 31-én az Országgyűlés elfogadta azt a kormánypárti javaslatot, amelynek alapján zárolni lehet a brókerbotrányban érintett cégvezetők vagyonát, mellyel az a cél, hogy a felelősök ne menekíthessék ki a vagyonukat.

A keddi szavazáson 157 képviselő támogatta, 12 ellenezte a büntetőeljárási, valamint a bírósági végrehajtási törvény módosítását - foglalta össze közelményében a Fidesz Veszprémi Szervezete. A törvényjavaslatra nemmel szavazó 12 képviselő között van Gyurcsány Ferenc és a veszprémi országgyűlési képviselő, Kész Zoltán is.

A kormánypárt helyi szervezete közleményében úgy fogalmaz: "a kormány mindent megtesz azért, hogy a kisemberek kártalanítása megtörténjen. Kész Zoltán szavazatával megmutatta, hogy a brókerek mellett áll, nem kívánja támogatni a károsultak kártalanítását. Úgy tűnik, Kész Zoltán, bár nem ült át Gyurcsány Ferenc frakciójába, de velük együtt politizál. A Buda- Cash károsultak 97-98 százalékát már automatikusan kártalanítják. A Quaestor ügyletekben érintett 32 ezer befektetőből 22 ezer kisbefektető a Befektetővédelmi Alapnak köszönhetően megkapja azt az összeget, amivel kárt szenvedett. A nagyobb összegű veszteségeknél az életbe lépett vagyonzárolási törvény biztosíthat kellő vagyoni alapot."

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.