2021. június 24.
//
Iván névnap

Beszélgessünk a gyerekek jogairól!

2015. április 21. 22:45
Rendhagyó osztályfőnöki órát tartott a Lovassyban Vastag Tamás.

A UNICEF-fel közösen Vastag Tamás, az X-Faktor korábbi énekese gyerekkori iskolájában, a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban tartott gyerekjogi kurzust a tanulóknak. A gyermekjogi szervezet által felkészített művész az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány által indított országos gyermekjogi edukációs program, az Ébresztő-óra keretén belül tartotta a jogi ismertető órát a gyerekeknek.

A 2014 márciusában indított Ébresztő-óra az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány első országos iskolai programja. A projekt keretében szakértők által kiképzett előadók tartanak interaktív előadásokat 4-12. osztályos gyermekeknek. A tanórák​ a ​gyermekjogokról,​ a ​gyermekek helyzetéről a világban​, és a gyermekekkel szembeni erőszakról szólnak. A foglalkozást iskolák, tanárok és szülők is – az iskolával egyeztetve – kérhetik. Az órákat külön erre a célra felkészített önkéntes előadók tartják.

"Nagyon megörültem a lehetőségnek, mert lényegesnek tartom, hogy a diákok megismerjék saját jogaikat" - nyilatkozta Tamás. "Sajnálom, hogy amikor még én ültem az iskolapadban, akkor nem volt ilyen kurzusra lehetőség, ezért is vállaltam el a feladatot. Nosztalgikus örömmel tölt el, hogy az első előadásom a volt gimnáziumomban lehetett."

A Telenor Magyarország támogatásával az Ébresztő-óra keretén belül az elmúlt két év alatt több mint 3 ezer gyerek kapott gyerekjogi továbbképzést. Az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány célja, hogy 2015 év végére összesen 6 ezer gyermek részesüljön az oktatásban. A cél megvalósításához az első lépés, hogy 2015-ben Budapesten kívüli iskolák is jelentkezhetnek a programba, aminek az első állomása Veszprém volt.

vehir.hu
Domján Attila

További cikkek

Megszűnik a kötelező maszkhasználat 5,5 millió beoltott elérése esetén
Megszűnik a kötelező maszkhasználat 5,5 millió beoltott elérése esetén
Megszűnik a kötelező maszkhasználat 5,5 millió koronavírus ellen beoltott ember elérése esetén - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön.
Sétával, filmmel, szomszédolással erősítik a helyi identitást
Sétával, filmmel, szomszédolással erősítik a helyi identitást
Három, a veszprémi örökséget feltáró, a helyi identitást és a közösséget erősítő program indul a városban, melyek keretében többek közt Veszprém történetét bemutató film, várostörténeti séták indulnak, valamint az egyes városrészek közösségei látják vendégül egymást.
A Veszprémi Petőfi Színház tölti meg élettel a felújított balatonalmádi kolostort
A Veszprémi Petőfi Színház tölti meg élettel a felújított balatonalmádi kolostort
A külsőleg és belsőleg is felújított volt jezsuita rendházat kedden adták át a Balaton-parti városban. Az új épület összművészeti kulturális központként fog működni.
A 2022-es költségvetés, és ami mögötte van
A 2022-es költségvetés, és ami mögötte van
132 képviselő támogatta, 26 pedig nemmel szavazott az országgyűlésben a 2022-es költségvetés szavazásánál, így nagy arányban végül megszavazták a Covid-járvány utáni év büdzséjét. A jövő évi országos célkitűzésekről Ovádi Péter, országgyűlési képviselőt kérdeztük.
370 fő állhatott munkába a Foglalkoztatási Paktumnak köszönhetően
370 fő állhatott munkába a Foglalkoztatási Paktumnak köszönhetően
Négy és fél évvel ezelőtt nagy vállalást tettek a Veszprémi járásban működő cégek, képző intézmények, civilek, az önkormányzat, a Kormányhivatal és a Pro Veszprém Kft.: terveik szerint a Veszprémi Járási Foglalkoztatási Paktum keretében közel 300 fő munkába állását igyekeztek elősegíteni. A projekt a napokban zárult, az elképzelésekhez képest mintegy 100 fővel több új munkavállalóval.