Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fontos a fiatalok pénzügyi kultúrájának kialakítása

2015. április 29. 14:42
Középiskolások számára tartott nyílt napot a veszprémi Nemzeti Adó és Vámhivatal szerda délelőtt.

A Jendrassik-Venesz és a Közgazdasági szakközépiskola diákjai hallhattak előadásokat az adózás történetéről, a Veszprém Megyei Adóigazgatás munkájáról, a Vám és Pénzügyőrségről, az elektronikus szolgáltatásokról és bűnügyi technikai feladatokról, de egy kábítószer és cigarettakereső kutya munkáját is bemutatták.

Dégi Zoltán, a NAV Veszprém Megyei Adóigazgatóságának igazgatója az adózás történetéről és életéről, valamint néhány érdekes korábbi európai adónemről beszélt. Érdekességként elmondta: Angliában 1969-ben vezették be az ablakadót, amit akkor kellett fizetni, ha egy házon hétnél több ablak volt. Szintén Angliához fűződik a téglaadó (1784), Ausztriában pedig tetőadót szedtek a 18. században. I. Péter orosz cár idejében volt honos a szakálladó, a 18. századi Poroszoszágban pedig szűzleány adót vetettek ki 20-40 év közötti férjezetlen nőkre.

dégi zoltándégi zoltán

Az igazgató beszámolt a korábbi évek adatairól is. A megyei adóigazgatóság 2014-ben több mint 155 milliárd forintot kezelt le, és biztosította azt a központi költségvetés számára. A bevallásokról elmondta, hogy a korábbi években volt olyan magánszemély, aki 120 millió forint összevont adót vallott be, és olyan is, aki csak munkaviszonyból tavaly 100 millió forintot fizetett a közösbe. Akadt olyan adózó is, aki nem munkaviszonyból származó jövedelemből - pl. tőzsde ügyletek - 490 millió forint jövedelmet vallott.

Stark Attila pénzügyőr alezredes és dr. H. Göblyös Rita pénzügyőr őrnagy vámigazgatásról és a bűnügyi szakterület munkájának bemutatása után a kábítószer és cigarettakereső kutya mutatta be tudását a diákok előtt.

Ge. Á.
további cikkek
Április elejére elkészül a Szabadság tér útfelújítás Április elejére elkészül a Szabadság tér Varga Tamás, alpolgármester adott helyzetjelentést a belvárosi útszakasz és járdák felújításáról. tegnap 14:11 Jégdisco, curling-bemutató és jótékonykodás is lesz a Jégpálya Veszprém szezonzáróján közélet Jégdisco, curling-bemutató és jótékonykodás is lesz a Jégpálya Veszprém szezonzáróján Szezonzárójához közeledik a Jégcsarnok Veszprém, ennek alkalmából pedig március 29-én egésznapos programsorozattal készülnek, ahol közönségkorcsolyázás és jégdisco mellett bemutatkoznak a magyar curlingesek is. Sőt, a szervezők a jótékonyság jegyében adománygyűjtő akciót is szerveznek, amivel a "PUMI" Veszprémi Állatvédelmi Kompetencia Központ védenceit lehet különböző módokon is támogatni. tegnap 12:47 Új olajmezőt fedezett fel a Mol a Dunántúlon közélet Új olajmezőt fedezett fel a Mol a Dunántúlon A Mol új kőolajmezőt talált a Dunántúlon, Somogysámson határában. A múlt év decemberében elvégzett kutatófúrás során 1250 méteres mélységben találtak az olajkincsre. A vizsgálatok alapján a Somogysámson-kőolajmezőn lévő kút napi 1200 hordó termelésre képes - jelentette be az olajcég kedden. tegnap 12:47 Egyetértett Donald Trump és Volodimir Zelenszkij az ukrán energiainfrastruktúrát érintő részleges orosz-ukrán tűzszünetről közélet Egyetértett Donald Trump és Volodimir Zelenszkij az ukrán energiainfrastruktúrát érintő részleges orosz-ukrán tűzszünetről Egyetértett az ukrán energiainfrastruktúrát érintő részleges orosz-ukrán tűzszünetről Donald Trump és Volodimir Zelenszkij, a technikai részleteket a következő napokban Szaúd-Arábiában egyeztetik a tárgyalódelegációk – közölte Fehér Ház szóvivője szerdán, amikor tájékoztatást adott az amerikai és az ukrán elnök telefonbeszélgetéséről. tegnap 9:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.