Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kevesebb adót, több lakást szeretnének a Demokraták

2015. május 6. 13:05
A múlt heti közgyűlésen elfogadott, a 2015-20 időszakra vonatkozó gazdasági programmal kapcsolatban fogalmazta meg észrevételeit szerdai sajtótájékoztatóján Hartmann Ferenc, a Demokraták Veszprémért frakcióvezetője.

A frakcióvezető kijelentette: abban egyetértés mutatkozott, hogy a város gazdasága a rendszerváltás óta stabil, csak kisebb ingások tapasztalhatók, a megyei jogú városok között Veszprém a középmezőnybe tartozik. A gazdasági terv számos olyan fejlesztést ölel át, amiről már korábban született döntés, ezeket egyenként és most a program részeként is támogatja a frakció.

„Az is látszik azonban, hogy az önkormányzat passzív szereplője a gazdasági folyamatoknak, pedig lenne esélye befolyásolni azokat” – vezette fel kritikáit Hartmann. Ezek között szerepelnek a magánszemélyeket és gazdasági társaságok számára magas adóterhek, melyek csökkentésére elhangzottak ígéretek, egyelőre azonban jelentős előrelépés nem történt. Gátja a fejlődésnek a szokatlanul magas telekadó. A belvárosi rehabilitációt követően sok üres portál maradt a Kossuth utcán, egészen biztosan lennének az önkormányzatnak olyan eszközei, amelyek segítségével élettel lehetne megtölteni ezeket az üzleteket – sorolta a frakcióvezető.

Hozzátette: lelassultak a magánerős lakóépület-építések, a bérlakásállomány alacsony, miközben a veszprémi vállalkozások munkaerő-hiánnyal találkoznak, Veszprém lélekszáma gyarapszik, szükség lenne új lakásokra. Sok az elhanyagolt épület is, ezek állagjavítására is megoldást kellene találni.

A gazdasági program méltatlanul bánt Jutaspusztával és Csatárheggyel – vetette fel Hartmann Ferenc. Előbbi településrészen szükség lenne az utak karbantartására – ezen a téren „az elmúlt évtizedben egy kapavágás sem történt”. A nyitott karszton található csatári városrészben még a szemétszállítás sem megoldott. „Onnantól kezdve, hogy oda állandó lakcímet enged bejelenteni a város, több feladatunk is van, mint hogy üdülőövezetként kezeljük” – mondta.

Elhangzott még, hogy az előterjesztésben meglepően kevés szó esett a tervezett uszodáról, túl keveset költenek az oktatási intézmények felújításra, valamint ismét felmerült a javaslat, hogy a szentkirályszabadjai repülőtér területén ipari parkot lehetne létrehozni.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.