Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az év végéig elkészülhet a veszprémi onkológiai centrum

2015. május 16. 16:02 // Forrás: mti
Már az idén elkészülhet a veszprémi onkológiai centrum, amely az egész régió mintegy 350 ezer betegét képes lesz ellátni - mondta a kivitelező cég ügyvezetője a létesítmény bejárását követően szombaton az MTI-nek.

Karacs László ismertetése szerint jelenleg mintegy 30 százalékos a létesítmény készültségi foka, így az eredetileg tervezettnél korábban, már ez év decemberére elkészülhet az összességében 4,8 milliárd forintba kerülő regionális onkológiai központ. Az ügyvezető kifejtette: tervek szerint a két sugárterápiás berendezés augusztus közepén érkezik, addigra leszigetelik az épületet, majd decemberben átadják a háromszintes, mentőhelikopter leszállóval is rendelkező 4300 négyzetméteres létesítményt. A sugárterápiás kezelések a pinceszinten, az ambuláns kezelések a földszinten, a fekvőbeteg-ellátás 62 ággyal az emeleten kap majd helyet - részletezte a kivitelező, hozzátéve, hogy az új épület egy folyosón keresztül összekapcsolódik a kórház épületével, így biztosított lesz a közvetlen átjárhatóság a két létesítmény között.

mti fotó: Nagy Lajosmti fotó: Nagy Lajos

Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója azt hangsúlyozta, hogy egy új sugárterápiás gépre ebben az intézményben 173 ezer beteg jut majd, ez a szám Budapesten 320 ezer. Az új világszínvonalú berendezések különlegessége, hogy önálló CT-vel rendelkeznek és figyelik a beteg légzését, valamint szívfrekvenciáját is - mondta Kásler Miklós. Hornyák Lajos, a klinikai onkológiai osztály osztályvezető főorvosa kiemelte, a beruházás azért is jelentős, mert a betegeknek nem kell majd utazniuk, hiszen helyben megkapják a legszínvonalasabb ellátást. Rácz Jenő, a Cholnoky Ferenc Kórház főigazgatója arról beszélt, hogy a beruházás összköltsége 4,8 milliárd forint, ennek 40 százalékát építkezésre, 60 százalékát gépek és műszerek beszerzésére fordítják, a sugárterápiás eszköz értéke 1, 7 milliárd forint.

vehir.hu
további cikkek
Csodafegyver az influenzaszezonban életmód Csodafegyver az influenzaszezonban Amikor megérkezik az influenzaszezon, a legtöbben ugyanazokat a reflexeket kapcsoljuk be: több C-vitamin, melegebb ruhák, fokozott kézmosás, és persze a védőoltás kérdése is előkerül. Az elmúlt években azonban egyre többször bukkan fel egy kevésbé látványos, ám annál izgalmasabb szereplő az immunvédelem háttérszínpadán: a bélrendszerünk – pontosabban annak mikrobiomja. És vele együtt egy fogalom, amely talán még nem épült be a köztudatba, de komoly figyelmet érdemel: a szimbiotikum. 2026. február 1. 9:09 Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése mentőszolgálat Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése Új mentőautóval gazdagodott a veszprémi mentőállomás. Az átadáson Ovádi Péter parlamenti képviselő bejelentette: megtalálták az új mentőállomás helyszínét. 2026. január 29. 22:51 Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Európa Sportrégiója Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Hiánypótló kezdeményezés indult útjára, amely már a Sportrégió egyik mindenki számára elérhető eredménye: ingyenes szűrővizsgálatokkal és neves sportolók élménybeszámolóival várják a lakosságot összesen tizenkét helyszínen, amelyek közül az első két alkalom már bizonyította, hogy igenis komoly érdeklődés van az egészségtudatos, mozgásban gazdag életmód kialakítására. A roadshow Csetényben és Dudaron startolt, de hamarosan Veszprémben is elérhető lesz a teljes diagnosztikai paletta. 2026. január 26. 13:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.