Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Hard rock érkezik Veszprémbe

2015. május 20. 12:13
A Lord szombathelyi hard rock-együttes. 1972-ben alapította Vida Ferenc basszusgitáros, első lemezüket (Big City Lights) 1985-ben készítették el Ausztriában.

Az 1980-as évek végén már Pohl Mihály énekessel tettek szert nagy népszerűségre a magyar rock rajongók között. Ekkor három stúdióalbumot is kiadtak: Szemedben a csillagok (1988), Ragadozók (1989), Lord 3. (1990).

Az 1990-es éveket a tagcserék és a korlátozott lehetőségek jellemezték a Lord számára. A feltámadást az ezredforduló és a 2000. április 30-án tartott újjáalakuló koncert hozta el, amikor ismét együtt állt színpadra az Erős Attila – Gidófalvy Attila – Gyurik Lajos – Pohl Mihály – Vida Ferenc felállású Lord együttes, amely 2002-ben új stúdióalbumot is készített. 2006 májusban a Lord együttes az azévi Európai Arany Művész Nemzetközi Minőségi Díjat vehette át ünnepélyes keretek között a Művészetek Palotájában. Legutóbbi albumuk 2010. április 1-jén jelent meg Örökké címmel.

Többek között erről is szólnak dalok május 29-én, pénteken 21 órakor az Expresszóban.

vehir.hu
további cikkek
Esküvők, konferenciák, bulik helyszíne – ahol a vendég számít közélet Esküvők, konferenciák, bulik helyszíne – ahol a vendég számít A veszprémi Menekülj Szórakoztató Központ neve eddig egyet jelentett a minőségi szabadulószobás élményekkel és a barátságos, családias hangulattal. Ez azóta sem változott, az elmúlt időszakban azonban nagy lépést tettek előre: megnyitották saját rendezvénytermüket, ami azóta esküvők, konferenciák, workshoppok, sajtótájékoztatók vagy akár magán jellegű bulik kedvelt helyszíne. 2025. november 26. 15:25 Suhanunk a vízen: mivel lovagoljuk meg a Balaton hullámait? Balaton Suhanunk a vízen: mivel lovagoljuk meg a Balaton hullámait? A Balaton vízisport-kínálata már messze túlmutat a régi idők hagyományos lehetőségein, a vitorlázáson, evezésen vagy vízibiciklizésen. A magyar tengeren számos innovatív, újfajta mozgásforma kipróbálására nyílik lehetőségünk. 2025. augusztus 8. 11:07 Őszies idő, változatos zenei kínálat és egy zenélő bringóhintó – így indult az idei Utcazene Fesztivál utcazene Őszies idő, változatos zenei kínálat és egy zenélő bringóhintó – így indult az idei Utcazene Fesztivál Az Utcazene Fesztivál 2000 óta színesíti meg a veszprémiek nyarát folyamatosan fejlődő és változatos programjaival. Ez csütörtökön sem alakult másként, a hétköznap ellenére is megtelt a város emberekkel és a világ különböző pontjairól jött előadókkal. 2025. július 18. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.