Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 7. Gizella
Veszprém
21°C
2024. május 7. Gizella
Veszprém
21°C

Hetvenöt éves a Dózsa

2015. május 21. 20:53
Ünnepi gálát tartott a Dózsaváros általános iskolája csütörtök este a Hangvillában.

A Dózsa György Általános Iskola – a Szent István Elemi Iskola jogutódja – 75. tanévének alkalmából tartott gálán Lengyel Károly megbízott iskolaigazgató köszöntötte a jelenlévőket.

Lengyel KárolyLengyel Károly

“Az iskola alapítása a város és a katolikus egyház nagyszerű összefogását mutatja. A második világháborús bombatalálata után szorgos kezek építették újjá és bővítették ki az épületet, a hatvanas években impozáns főépületet és tornatermet kapott az iskola, a hetvenes évek végén újabb épületszárny hozzátoldásával nyerte el mai területét az épületegyüttes. Félmilliárd forintos beruházásnak köszönhetően 2010-ben teljesen megújult az intézmény főépülete” – foglalta össze a legfontosabb állomásokat. Megjegyezte: Van olyan család, ahol már a negyedik dózsás generáció cseperedik az iskola gondoskodó falai között. “A mai este szép példája a dózsás közösség összefogásának” – zárta gondolatát.

Gazdag programmal készültek a szervezőkGazdag programmal készültek a szervezők

“1939 októberében kezdődött az első tanév, egy hónappal a második világháború kitörését követően. Úgy döntöttek a veszprémiek, hogy van annyi erő és hit a jövőben, hogy iskolát létesítsenek” – emlékeztetett Porga Gyula polgármester. Véleménye szerint a Dózsa egy olyan origó Veszprémben, amire büszkék lehetünk mindannyian, hiszen egy iskola nem csak téglából áll, hanem egy idő után szellemisége is lesz.

Porga GyulaPorga Gyula

“Egy iskolának nem csak az a feladata, hogy a kirobbanó tehetségeket segítse, hogy még sikeresebbek legyenek, hanem olyan embereket is neveljen, akik bárhol megállják a helyüket” – hangoztatta a polgármester, aki szerint egy kulturális gálán tudjuk meg igazán, milyen egy iskola lelke, amikor a gyermekek a színpadon okoznak örömet tanároknak, szülőknek.

Kovácsné Balázs Tünde veszi át a díjatKovácsné Balázs Tünde veszi át a díjat

A intézmény régi és jelenlegi tanulóinak színes műsora mellett az ünnepi pillanatoknak is helyet adott a gála. Veszprém polgármestere dr. Kovácsné Balázs Tündét az oktatás és nevelés területén végzett kiemelkedő és példamutató tevékenységének elismeréseként Pro Meritis Arany Emlékéremmel tünteti ki. “Múlt, jelen, jövő számára egyaránt jelenti a Dózsa iskolát, hiszen az intézmény falai között kezdte iskolai tanulmányait, majd ide tért vissza pedagógusként is. 34 éven át folyamatos fejlesztés jellemezte, pályáján jelentős eredményeket ért el. Az általános iskolai korosztály mellett, éveken át mentortanárként segítette a főiskolai hallgatók képzését, valamint a felnőtt képzésbe is aktívan bekapcsolódott. Bölcs, megfontolt gondolatai nem csak tanítványi, hanem nevelőtársai számára is erőt adóak, útmutatóak. Az újításokra mindig fogékony, nyitott, empatikus személyiségével kiemelkedő tagja a veszprémi Dózsa György Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola pedagógus közösségének” – hangzott el a laudációban.

Bencsik Józsefné, Szabóné Fuit Zsuzsanna és Kárpátiné Németh Gyöngyi az oktatás és nevelés területén végzett kiemelkedő tevékenységéért Elismerő oklevelet vehetett át.

Cseh Zoltán
Domján Attila
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.