Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mit ünneplünk pünkösdkor?

2015. május 23. 11:23 // Forrás: címlapfotó:erdely,ma wikipedia, parameter
Pünkösdölés, tavaszköszöntés, királynéjárás és pünkösdi király. A hosszú hétvégén kívül más is kapcsolódik a májusi ünnepnaphoz.

Tudta például, hogy a május elsején állított májusfa, -ami a természet megújulásának és az udvarlás szándékának bizonyítéka- annyiban kapcsolódik az ünnephez, hogy ezeket Magyarországon gyakran ilyenkor bontották le?

A pünkösd egy, a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradását ünnepli. Ezen a napon ünneplik még az egyház megalapítását is, azaz pünkösd napját. A pünkösd elnevezés a görög pentekosztész, azaz ötvenedik szóból származik.

A kiáradás a kereszténység szerint a Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja. A Szentlélek ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra, és ezzel a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára.

pünkösdi liturgiapünkösdi liturgia

A pünkösd eredete egyébként egy ószövetségi zsidó ünnep, mely a törvényadás és az új kenyér ünnepe, a magyar kultúrában viszont a kereszténység előtti időkbe nyúlnak vissza bizonyos népszokások. Ezek visszavezethetők a római floráliákra is, vagyis azokra az ünnepi alkalmakra, amikor a növényvilág a termékenység és a virágok istennőjét, Florát köszöntötték.

Jól tudták a régiek, ilyenkor meg kell állni egy pillanatra:

A nagy nyári munkák előtt ünnepelni kell. Köszönteni az új életet, imádkozni a bő termésért, gyermekáldásért. Erre szolgált a pünkösd.

Lent felsorolunk néhány magyar népszokást.

Tavaszköszöntés
Már kora hajnalban az ablakokba, vagy a ház kerítés-lécei közé tűznek zöld ágakat, virágokat (bodzát, pünkösdirózsát,jázmint) azért, hogy nehogy belecsapjon a házba a villám. Néhol a lányos házakra tettek ki zöld ágakat.

A pünkösdi király
A középkor óta ismert szokás, ekkor ügyességi versenyen (tuskócipelés, karikába dobás) kiválasztották a megfelelő legényt, aki később a többieket vezethette, továbbá a pünkösdi király minden lakodalomba, mulatságra, ünnepségre hivatalos volt, a kocsmákban ingyen ihatott, a fogyasztását a közösség fizette ki később. Ez a tisztség egy hétig, de akár egy évig is tartott. Gyakran ez alkalomból avatták fel a legényeket, akik ezentúl udvarolhattak, kocsmázhattak.

Pünkösdi királynéjárás
Eredetileg 4 nagyobb lány (később több) körbevisz a faluban egy ötödiket. Ő a legkisebb, a legszebb. Énekelnek, és jókívánságokat ismételgetnek. Megálltak az udvarokon, majd a pünkösdi királyné feje fölé kendőt feszítettek ki, vagy letakarták őt fátyollal. Énekeltek, közben körbejárták a királynét, a végén pedig felemelték, s termékenységvarázslómondókákat mondtak. Az énekek és a mondókák végén ajándékot kaptak. A Dunántúlon jellemző termékenységvarázslással összekötött szokás később adománygyűjtéssel párosult.

fotó:dreamhall.hufotó:dreamhall.hu

Pünkösdölés
Ekkor pünkösdi király és királyné párost a kíséretével jelenítettek meg, de volt, ahol lakodalmi menetet menyasszonnyal és vőlegénnyel. Ez a szokás hasonló a pünkösdi királynéjáráshoz, de ez elsősorban adománygyűjtésre szolgált. A gyerekek, vagy fiatalok csapata énekelve, táncolva végigjárta a falut, s adományt gyűjtött.

Csíksomlyói búcsú
Az egyik legfontosabb magyar Mária-kegyhely Csíksomlyón található. A csíksomlyói búcsúhagyománya a 15. századból maradt fenn az első írásos emlék, amely beszámol a pünkösdi zarándoklatról. A katolikus hívek pünkösdszombatra érkeztek meg a csíksomlyói kegytemplomhoz, majd mise után felvonultak a két Somlyó-hegy közé. A népszokás ma is élő hagyomány, a csíksomlyói búcsú a magyarság egyetemes találkozóhelyévé nőtte ki magát.

Hasznos információ lehet, hogy jövőre március 27-én lesz húsvét, így a pünkösd május 15-én lesz.

gesztesiakos
gesztesiakos
gesztesiakos
Ge. Á.
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.