Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 12. Villő
Veszprém
20°C
2026. június 12. Villő
Veszprém
20°C

A nagy háború mindig a kisemberek hőstetteinek sorozata

2015. május 28. 15:05
A háborúban elesett hősökre emlékeztek a Magyar Hősök Napja alkalmából csütörtökön a Vörösmarty téren.

Szücs József, az Magyar Honvédség Légi Vezetési és Irányítási Központ parancsnoka ünnepi beszédében elmondta, hogy május utolsó vasárnapján nemzetünk hőseire emlékezünk, akik fegyverrel vagy anélkül mutattak példát kitartásból, kötelességtudatból és emberségből történelmünk vérzivataros századain keresztül. A Magyar Hősök Napján a nemzeti történelem sorsfordító eseményeire és az azokban résztvevő katonákra emlékezünk, akik akkor gyűltek a haza hívó szavára, amikor a civil kurázsi már kevés volt a szabadság és függetlenség kivívására és megtartására. Szücs József szerint a kollektív emlékezet feladata megadni a tiszteletet mindazoknak, akik történelmünk során helyt álltak és életüket adták népünkért és nemzetünkért. Fennmaradásunk nem a véletlen műve, hanem olyan szerzett jog, amelyet őseink vérével fizettünk meg.

Szücs JózsefSzücs József

A parancsnok szerint a hős az, aki a rendkívüli időkben az életét kockáztatja egy eszméért, de az is hőssé vállhat, aki ellenállva a külső nyomásnak, lekiismeretére hallgatva nem tesz meg olyan bűnös dolgot, amit mások elvárnak tőle. Utóbbi kevésbé látványos de nem kissebb elszántságot kíván. A hősiesség a nemesnek vélt célok érdekében a tudatos életáldozat vállalása, amely önmaga és az anyagi világ törvényei főlé emelei az egyént, a hétköznapok harcosaiból halhatatlan hőssökké nemesíti őket.

A nagy háború mindig a kisemberek hőstetteinek sorozata.

Szücs József hozzátette, hogy az elsimerésre méltó, bátor és önzetlen cselekedetek nem csak a történelmi históriák részét képzeik. Ma is vannak olyan katonák, akik háborús övezetekben, idegen földön békemissziót teljesítve végzik kötelességüket. Számos olyan hősünk is van, akik a békés hétköznapokon a közrend és a közbiztonság védelmében halnak hősi halált. Szerencsére napjaink kihívásai nem követelnek tömeges áldozatot, de a veszprémi katonák így is a mindennapok hőseinként élik dolgos hétköznapjaikat. A parancsnok szerint Veszprém város minden polgára büszke lehet ebben az ősi katonavárosban szolgáló katonákra, ahogy az itt települt alakulatok minden katonája büszke arra, hogy ebben a nagyszerű városban szolgálhatja a haza és a honvédelem ügyét.

Veszprém Megyei Jogú Város nevében Tóth Györgyi és Hegedűs Barbara képviselők helyezték el az emllékezés virágait.Veszprém Megyei Jogú Város nevében Tóth Györgyi és Hegedűs Barbara képviselők helyezték el az emllékezés virágait.

A megemlékezés végén a résztvevők elhelyezték az emlékezés virágait a Vörösmarty téri I. világháborús emlékműnél. Az ünnepségen közreműködtek a Kossuth Lajos Általános Iskola diákjai.

Csepely Máté
Domján Attila
további cikkek
Tömeges hibát tapasztalnak a Facebook és a Messenger felhasználói közélet Tömeges hibát tapasztalnak a Facebook és a Messenger felhasználói Péntek délután számos felhasználó jelezte, hogy nem tudja használni a Facebookot és a Messengert. A problémáról a Downdetector hibabejelentéseket gyűjtő oldal is beszámolt, ahol rövid idő alatt jelentősen megugrott a beérkező jelzések száma. ma 16:07 Nem igaz, hogy szürkébb lesz a színház – épp az ellenkezője igaz közélet Nem igaz, hogy szürkébb lesz a színház – épp az ellenkezője igaz A héten bejelentették, hogy folytatódik a Veszprémi Petőfi Színház felújítása, egyelőre csak az épület keleti oldalán, ahol összekötik az egykori Korona Szálló épületével. Ugyanakkor nyilvánosságra kerültek a teljes, a színház környezetét is magába foglaló jövőbeni beruházás látványtervei is, amelyekről tévesen terjedt el, hogy a zöldfelületek kárára történne beavatkozás. Megkaptuk a részletes műszaki leírást, ami másról árulkodik. ma 17:23 Eltűnt Veszprémből az azbesztgyanús kőzúzalék azbeszt Eltűnt Veszprémből az azbesztgyanús kőzúzalék Miután a polgármester nyilvánosságra hozta, hogy hova került a városban az azbeszttel szennyezett osztrák bányából származó kőzúzalék, valamint felszólította a vállalkozót, hogy mihamarabb intézkedjen, péntekre már el is tűnt a Török Ignác utcai ingatlan elől a kőzúzalék. ma 12:39

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.