Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 12. Villő
Veszprém
17°C
2026. június 12. Villő
Veszprém
17°C

Emlékművet avatnak Szentgálon

2015. június 22. 15:20
A Rákosi-korszakban, a kuláküldözések során meghurcolt szentgáli gazdák előtt tisztelegve emlékművet avatnak vasárnap délután négy órakor a szentgáli református templom előtti téren.

Az emlékmű kizárólag az érintetteknek és leszármazottaiknak közel két évig tartó közadakozással összegyűlt pénzéből épült. Központi elemét a Balatonalmádi város által adományozott permi vöröskő sziklatömbök képezik, amelyre a Herendi Porcelán Manufaktúra közreműködésével, Tamás Ákos porcelánművész által készítet magvető gazda figurája került.

Az avatóünnepség a helyi lelkipásztorok szolgálatával a meghurcoltak emlékének szentelt ökumenikus istentisztelettel kezdődik a református templomban. A templom előtti téren, a szervezőbizottság tájékoztatását követően egy időkapszulát is elhelyeznek. Az emlékművet Ft. Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke és Nt. Császár Attila református esperes leplezi le. Az ünnepségen közreműködik a helyi Szűrös Táncegyüttes, valamint a helyi Pávakör énekkara és szavalattal Takács Pál előadóművész, mint érintett leszármazott. A rendezvény a téren koszorúzásokkal ér véget.

Tekintettel arra, hogy az emlékműavatás Szentgálon, egy már több éve a kuláküldözöttek emléknapja körül megrendezendő gazdanapi ünnepség keretében történik, most is sor kerül a kultúrházban arra a hagyományos találkozóra, ahol a Szentgálról éppen a kuláküldözések miatt elköltözött, de falujukhoz hű szentgáliak találkozhatnak egymással és otthonmaradt régi ismerőseikkel.

vehir.hu
további cikkek
Tömeges hibát tapasztalnak a Facebook és a Messenger felhasználói közélet Tömeges hibát tapasztalnak a Facebook és a Messenger felhasználói Péntek délután számos felhasználó jelezte, hogy nem tudja használni a Facebookot és a Messengert. A problémáról a Downdetector hibabejelentéseket gyűjtő oldal is beszámolt, ahol rövid idő alatt jelentősen megugrott a beérkező jelzések száma. ma 16:07 Nem igaz, hogy szürkébb lesz a színház – épp az ellenkezője igaz közélet Nem igaz, hogy szürkébb lesz a színház – épp az ellenkezője igaz A héten bejelentették, hogy folytatódik a Veszprémi Petőfi Színház felújítása, egyelőre csak az épület keleti oldalán, ahol összekötik az egykori Korona Szálló épületével. Ugyanakkor nyilvánosságra kerültek a teljes, a színház környezetét is magába foglaló jövőbeni beruházás látványtervei is, amelyekről tévesen terjedt el, hogy a zöldfelületek kárára történne beavatkozás. Megkaptuk a részletes műszaki leírást, ami másról árulkodik. ma 17:23 Eltűnt Veszprémből az azbesztgyanús kőzúzalék azbeszt Eltűnt Veszprémből az azbesztgyanús kőzúzalék Miután a polgármester nyilvánosságra hozta, hogy hova került a városban az azbeszttel szennyezett osztrák bányából származó kőzúzalék, valamint felszólította a vállalkozót, hogy mihamarabb intézkedjen, péntekre már el is tűnt a Török Ignác utcai ingatlan elől a kőzúzalék. ma 12:39

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.