Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 12. Villő
Veszprém
17°C
2026. június 12. Villő
Veszprém
17°C

Nagy múltú ipar egy kis garázsban

2015. június 22. 17:08
Szóda, szódavíz, szikvíz, fröccs-adalék. A Magyar Értéktár része, nyomás alatt lévő szénsavas ital. Megnéztük, miként készül el ez a frissítő egy kisiparosnál manapság.

A szén-dioxidot és a vizet először Joseph Priestley elegyítette 1767-ben, később pedig az angol Királyi Természettudományos Akadémia kitüntette a szódavíz feltalálásáért. Magyarországon Jedlik Ányos nevéhez fűződik az ital eredete. A győri bencés gimnázium tanára az 1820-as évek második felétől kísérletezett a savanyúvíz mesterséges előállításával, több gépet is tervezett hozzá.

Eleinte a betegek felfrissülését szolgálta, majd egyre nagyobb körben lett ismert és közkedvelt ital, az első fröccs pedig Fáy András pincéjében készült el 1842. október 5-én többek között Vörösmarty Mihály jelenlétében, amiről Fóti dal című verse is tanúskodik, amiben azt írta:“Fölfelé megy a borban a gyöngy.“

Mihály 1996 óta foglalkozik szikvízzel. Egy csárdában dolgozott, amikor eladóvá vált egy teljes gyártó felszerelés, a főnöke pedig meggyőzte, vágjon bele az iparba. Természetesen az első megrendelője is ő volt. A legfontosabb dolgok a szaturálóban történnek – magyarázta érdeklődésünkre. Ebben keveredik a hideg víz és a szén-dioxid, amit összesen 12, apró lyukakkal ellátott gyűrű segít elő. A berendezés alján nagy nyomáson távozik az elkészült szódavíz a palackozó felé.

A közel húsz év rutinja jól megmutatkozik töltés közben, alig bírom követni a szememmel, olyan gyorsan cserélődnek a flakonok. Mindez élelmiszergyártásnak minősül, ezért a szigorú HACCP előírások az irányadóak – tudtuk meg.

A szódavíz előnyeiről beszélgetve kiderült, hogy az utolsó cseppje is épp olyan dús mint az első, hiszen a flakon tetején megrekedt gáz nyomja ki a vizet, mindig alulról ürül a folyadék. Gazdaságosságra sem panaszkodhatunk, hiszen 1,5 liter 60 forintba kerül mindössze. Nem utolsó sorban, mégis csak ez a fröccs másik fontos összetevője.

Cseh Zoltán
további cikkek
Nem, hogy nem vitték el, rendőrségi eljárás sem folyik Ovádi Péter ellen kék fény Nem, hogy nem vitték el, rendőrségi eljárás sem folyik Ovádi Péter ellen Egy helyi portál több, meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt állította, hogy Ovádi Péternél, Veszprém korábbi fideszes országgyűlési képviselőjénél házkutatást tartott a rendőrség, majd elő is állították. Megkerestük a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, ahol viszont egészen másról tájékoztatták portálunkat. ma 22:11 Tömeges hibát tapasztalnak a Facebook és a Messenger felhasználói közélet Tömeges hibát tapasztalnak a Facebook és a Messenger felhasználói Péntek délután számos felhasználó jelezte, hogy nem tudja használni a Facebookot és a Messengert. A problémáról a Downdetector hibabejelentéseket gyűjtő oldal is beszámolt, ahol rövid idő alatt jelentősen megugrott a beérkező jelzések száma. ma 16:07 Nem igaz, hogy szürkébb lesz a színház – épp az ellenkezője igaz közélet Nem igaz, hogy szürkébb lesz a színház – épp az ellenkezője igaz A héten bejelentették, hogy folytatódik a Veszprémi Petőfi Színház felújítása, egyelőre csak az épület keleti oldalán, ahol összekötik az egykori Korona Szálló épületével. Ugyanakkor nyilvánosságra kerültek a teljes, a színház környezetét is magába foglaló jövőbeni beruházás látványtervei is, amelyekről tévesen terjedt el, hogy a zöldfelületek kárára történne beavatkozás. Megkaptuk a részletes műszaki leírást, ami másról árulkodik. ma 17:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.