Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 12. Villő
Veszprém
17°C
2026. június 12. Villő
Veszprém
17°C

Modernizált lakótelep

2015. június 24. 13:32
1,2 milliárd forintos fejlesztés ért véget a Jutasi úti lakótelepen. Többek között energiatakarékossági beruházások zajlottak, illetve jelentős közterületi megújulás is a projekt részét képezték.

1,2 milliárd forintos uniós forrás sikeres felhasználását ünnepeljük a mai napon – fogalmazott Porga Gyula polgármester a Szociális városrehabilitáció Veszprémben (Smaragdváros) projekt záró eseményén szerdán délelőtt az Agórában (Hemo). Mint mondta, a kitűzött célokat teljesítették, Veszprém legsűrűbben lakott részét sikerült szebbé, komfortosabbá, energia hatékonyabbá tenni, hogy 21. századi körülmények között töltse mindennapjait az itt élő mintegy 18 ezer ember. “Most az a feladatunk, hogy élettel töltsük meg a tereket, hogy még erősebb közösségek jöjjenek létre.”

Porga Gyula kiemelte: összesen kilenc konzorciumi partner vett részt a projektben, így közös sikernek könyvelhetjük el az elért eredményeket, hiszen mindenki sajátjának érezte ezt a programot. “A kivitelezésben döntően veszprémi vállalkozások vettek részt, így a helyi munkavállalókat tudtuk gazdagítani, az itt élő családok megélhetéséhez járultunk hozzá.”

Bácskayné Juhász Erzsébet, a Haszkovó utca 18. társasház közös képviselője szerint a projekt támogatása nélkül nem jöhetett volna létre ilyen nagy mértékű beruházás a konzorciumi tagoknál. Négy panelépület esetében energiahatékonysági korszerűsítés valósult meg, a Haszkovó 12-nél a lifteket modernizálták, a 16-os épületnél a tetőt szigetelték, illetve a bejárati nyílászárókat cserélték ki a lépcsőházakon, a 18-as háznál pedig homlokzatszigetelés történt.

Ferenczy Gábor, a Pro Veszprém Kft. ügyvezetője a projekt technikai adatait ismertette. A közterületi megújítás közel 50 ezer négyzetméteren valósult meg, újjáépült a Ringató Körzeti Óvoda, részleges átépítések történtek az Erdei-Kuckó Tagóvodában, megvalósult a volt Hemo konyhai-éttermi szárnyának átépítése (az épület többi része az Agóra projekt részeként újult meg), a lakóépületek energiatakarékossági szempontú megújítása 1100 családot érintett, a korábbi kispiac helyén pedig négy új, közművekre rákötött, szigetelt pavilont alakítottak ki. Ezeket egészítették ki az úgynevezett soft elemek, a 47 esemény a helyi identitást, közösségformálást, környezettudatosságot erősítette az elmúlt hónapokban.

Cseh Zoltán
Domján Attila
további cikkek
Nem, hogy nem vitték el, rendőrségi eljárás sem folyik Ovádi Péter ellen kék fény Nem, hogy nem vitték el, rendőrségi eljárás sem folyik Ovádi Péter ellen Egy helyi portál több, meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt állította, hogy Ovádi Péternél, Veszprém korábbi fideszes országgyűlési képviselőjénél házkutatást tartott a rendőrség, majd elő is állították. Megkerestük a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, ahol viszont egészen másról tájékoztatták portálunkat. ma 22:11 Tömeges hibát tapasztalnak a Facebook és a Messenger felhasználói közélet Tömeges hibát tapasztalnak a Facebook és a Messenger felhasználói Péntek délután számos felhasználó jelezte, hogy nem tudja használni a Facebookot és a Messengert. A problémáról a Downdetector hibabejelentéseket gyűjtő oldal is beszámolt, ahol rövid idő alatt jelentősen megugrott a beérkező jelzések száma. ma 16:07 Nem igaz, hogy szürkébb lesz a színház – épp az ellenkezője igaz közélet Nem igaz, hogy szürkébb lesz a színház – épp az ellenkezője igaz A héten bejelentették, hogy folytatódik a Veszprémi Petőfi Színház felújítása, egyelőre csak az épület keleti oldalán, ahol összekötik az egykori Korona Szálló épületével. Ugyanakkor nyilvánosságra kerültek a teljes, a színház környezetét is magába foglaló jövőbeni beruházás látványtervei is, amelyekről tévesen terjedt el, hogy a zöldfelületek kárára történne beavatkozás. Megkaptuk a részletes műszaki leírást, ami másról árulkodik. ma 17:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.