Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 12. Villő
Veszprém
16°C
2026. június 12. Villő
Veszprém
16°C

Kárpátaljai gyerekek látogattak Veszprémbe

2015. július 1. 16:18
Fagyizással és színházi látogatással töltötte veszprémi napját több mint kétszáz Kárpátaljáról érkező fiatal.

A veszprémi Petőfi Színház látta vendégül a Zánkán nyaraló gyerekeket. “Minden eszközt meg kell ragadnia a színháznak, hogy megtalálja azt az utat, ami a közönséghez, ebben az esetben a gyerekekhez vezet” – fogalmazott Oberfrank Pál igazgató – "ez különösen így van, amikor a nehéz helyzetben lévő, hozzánk közel álló honfitársainkról van szó".

A látogatás során a fiataloknak megmutatták a színház kulisszatitkait, megtapasztalhatták, milyen érzés a színpadról a nézőtér felé nézni, és bejárhatták a Madarat tolláról című zenés mesejáték díszleteit, amit később meg is néztek a Petőfi Színház jóvoltából.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány szervezésében az Erzsébet program a kárpátaljai magyar gyerekekért projekt keretében tíz héten keresztül összesen közel háromezer fiatal érkezik a zánkai táborba. Ebben a turnusban 220, 8 és 14 év közötti iskolás pihen Magyarországon, akik hét nap, hat éjszakát töltenek a Balaton-parti településen – részletezte Róna Eszter, a kiránduló csoport nevelője. A kint élő diákok körében a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetsége népszerűsítette ezt a lehetőséget.

Molnár HenriettaMolnár Henrietta

Így találkozott a programmal a kárptaljai Beregsomból érkezett Molnár Henrietta is. “Az iskolában hallottam, hogy lehetőség van arra, hogy Zánkán nyaraljunk, amire örömmel jelentkeztem. Lehet, hogy más lehetőségem nem lesz, hogy eljussak a Balatonhoz” – mondta érdeklődésünkre. Azt is elmesélte, hogy az elmúlt napokban rengeteg színes program szórakoztatta a tábor lakóit, ő személy szerint a strandolást élvezi a legjobban, de a színházi látogatásnak is nagyon örült. Hazafele még egy budapesti kirándulást is beiktatnak.

A népes társaság a Mackó Cukrászda ajándékaként fagylalttal frissíthette fel magát a látogatás során.

Cseh Zoltán
Domján Attila
további cikkek
Nem, hogy nem vitték el, rendőrségi eljárás sem folyik Ovádi Péter ellen kék fény Nem, hogy nem vitték el, rendőrségi eljárás sem folyik Ovádi Péter ellen Egy helyi portál több, meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt állította, hogy Ovádi Péternél, Veszprém korábbi fideszes országgyűlési képviselőjénél házkutatást tartott a rendőrség, majd elő is állították. Megkerestük a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, ahol viszont egészen másról tájékoztatták portálunkat. ma 22:11 Tömeges hibát tapasztalnak a Facebook és a Messenger felhasználói közélet Tömeges hibát tapasztalnak a Facebook és a Messenger felhasználói Péntek délután számos felhasználó jelezte, hogy nem tudja használni a Facebookot és a Messengert. A problémáról a Downdetector hibabejelentéseket gyűjtő oldal is beszámolt, ahol rövid idő alatt jelentősen megugrott a beérkező jelzések száma. ma 16:07 Nem igaz, hogy szürkébb lesz a színház – épp az ellenkezője igaz közélet Nem igaz, hogy szürkébb lesz a színház – épp az ellenkezője igaz A héten bejelentették, hogy folytatódik a Veszprémi Petőfi Színház felújítása, egyelőre csak az épület keleti oldalán, ahol összekötik az egykori Korona Szálló épületével. Ugyanakkor nyilvánosságra kerültek a teljes, a színház környezetét is magába foglaló jövőbeni beruházás látványtervei is, amelyekről tévesen terjedt el, hogy a zöldfelületek kárára történne beavatkozás. Megkaptuk a részletes műszaki leírást, ami másról árulkodik. ma 17:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.