Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 13. Antal, Anett
Veszprém
16°C
2026. június 13. Antal, Anett
Veszprém
16°C

Két hét múlva kezdődik 190. Füredi Anna-bál

2015. július 6. 15:14 // Forrás: MTI, címlapfotó: ilovebalaton
Az idei lesz a harmadik alkalom, hogy Balatonfüred hat napos fesztivált szervez az Anna-bál köré július 21. és 26. között.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Anna-bál Balatonfüred legjelentősebb társadalmi-kulturális rendezvénye, emellett Európa egyik legrégebbi bálja, melynek legfontosabb célja a reformkori hagyományok őrzése.

Idén a 18 éves hölgyek közül Balatonfüredről 9, a település testvérvárosaiból 21 fogadta el a meghívást a július 25-i bálra. Az est folyamán a hagyományoknak megfelelően a közönség szavazza meg a 15 legszebb lányt, közülük szakmai zsűri választja ki a bál szépét és udvarhölgyeit - tette hozzá.

Bóka István, és a tavalyi Anna-Bál szépe, Sulák MartinaBóka István, és a tavalyi Anna-Bál szépe, Sulák Martina

Annak érdekében, hogy idén is minél többen tudjanak részt venni az Anna-bállal kapcsolatos programokban, több napossá bővítették az eseményt. Bóka István az idei programok közül kiemelte az Operafüred előadásait, amelyeket idén július 23-án, 24-én és 26-án tartanak a Gyógy téren a Magyar Állami Operaház művészeinek közreműködésével, valamint a július 21-én kezdődő prímásversenyt is, amelynek gálaműsorát másnap este tartják szintén a Gyógy téri nagyszínpadon.

Radics Ferenc, a Magyar Állami Népi Együttes prímása emlékeztetett arra, hogy a Hagyományok Házával közösen szervezett kétnapos prímásversenyt páros években népzenei, páratlanokban cigányprímások számára írják ki. A versenyen 16-35 év közötti, klasszikus cigányzenei hagyományt követő hegedűsök indulhatnak, akiknek egy kötelező és egy szabadon választható, öt-ötperces versenyszámot kell előadni.

radics ferencradics ferenc

Az első Anna-bált 1825. július 26-án rendezte meg Balatonfüreden a Horváth-házban Szentgyörgyi Horváth Fülöp János leányának, Anna-Krisztinának a tiszteletére. A Szentgyögyi Horváth család háza nemcsak a társasági élet központja volt, de egyfajta szellemi alkotóműhely is, ahol a század elején kibontakozó reformkor nagyjai időröl időre összegyűltek. Gyakran vendégeskedett itt Kossuth Lajos, Széchenyi István és Wesselényi Miklós is.

A Herendi Porcelánmanufaktúra igazgatója, Dr. Simon Attila megjegyezte, hogy idén is örömmel csatlakoznak a rendezvényhez, hiszen a Herendi kulturális missziójához tartozik az értékteremtés, és az értékközvetítés. A bál szépének egy Viktória-mintás, első udvarhölgyének egy Rotschild-mintás, míg a második udvarhölgynek egy Apponyi-mintás serlegvázát készít a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.

A vacsorát kék Apponyi-mintás porcelánban tálalják, az idei Anna-bálon pedig mintegy 75 millió forint értékben 3500 darab porcelánt biztosítanak az étkezéshez.

a herendi serlegvázáka herendi serlegvázák

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Nem, hogy nem vitték el, rendőrségi eljárás sem folyik Ovádi Péter ellen kék fény Nem, hogy nem vitték el, rendőrségi eljárás sem folyik Ovádi Péter ellen Egy helyi portál több, meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt állította, hogy Ovádi Péternél, Veszprém korábbi fideszes országgyűlési képviselőjénél házkutatást tartott a rendőrség, majd elő is állították. Megkerestük a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, ahol viszont egészen másról tájékoztatták portálunkat. tegnap 22:11 Tömeges hibát tapasztalnak a Facebook és a Messenger felhasználói közélet Tömeges hibát tapasztalnak a Facebook és a Messenger felhasználói Péntek délután számos felhasználó jelezte, hogy nem tudja használni a Facebookot és a Messengert. A problémáról a Downdetector hibabejelentéseket gyűjtő oldal is beszámolt, ahol rövid idő alatt jelentősen megugrott a beérkező jelzések száma. tegnap 16:07 Nem igaz, hogy szürkébb lesz a színház – épp az ellenkezője igaz közélet Nem igaz, hogy szürkébb lesz a színház – épp az ellenkezője igaz A héten bejelentették, hogy folytatódik a Veszprémi Petőfi Színház felújítása, egyelőre csak az épület keleti oldalán, ahol összekötik az egykori Korona Szálló épületével. Ugyanakkor nyilvánosságra kerültek a teljes, a színház környezetét is magába foglaló jövőbeni beruházás látványtervei is, amelyekről tévesen terjedt el, hogy a zöldfelületek kárára történne beavatkozás. Megkaptuk a részletes műszaki leírást, ami másról árulkodik. tegnap 17:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.