Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fidesz: a baloldal a bevándorlók érdekeit nézi

2015. július 15. 14:07 // Forrás: mti
A Fidesz-frakció szerint a baloldal még most sem a magyarok, hanem a bevándorlók érdekeit nézi.

A kormánypárt az illegális bevándorlással kapcsolatos szerdai ellenzéki nyilatkozatokra reagált az MTI-nek küldött közleményében. Az MSZP a nap folyamán bejelentette, hogy megnyitja székházát a menekülteket segítő civileknek, az Együtt a menekültügyre kapott EU-s támogatásról kérdezte a belügyminisztert, a DK pedig azt közölte: az Európai Bizottsághoz fordul a déli határon épülő kerítés miatt. A Fidesz-frakció mindezt úgy kommentálta: "miközben Magyarországot és Európát már elözönlik az illegális bevándorlók, a baloldal most is csak bohóckodásra, feljelentgetésre és kirakatakciókra képes, érdemi és felelős munkára nem".

Szerintük a baloldali pártok még most sem a magyar emberek, hanem a bevándorlók érdekeit nézik. A magyarok érdeke az - írták közleményükben -, hogy a magyar hatóságok, a karitatív szervezetekkel szorosan együttműködve, az arra kijelölt helyeken akadály nélkül végezhessék a munkájukat, lefolytathassák a szükséges eljárásokat és meg tudják különböztetni a politikai menekülteket az illegális bevándorlóktól. A kormánypártiak hozzátették, a magyar emberek érdeke az is, hogy mielőbb felépüljön a határzár, amely megvédi Magyarországot és Európa schengeni határait, valamint a határ közelében élő magyar emberek biztonságát, családját, otthonait, földjeit, kertjeit az illegális bevándorlóktól.

vehir.hu
további cikkek
Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01 Mi hazánkos „demonstráció” Veszprémben az egészséges magyarokért és az agrárium fellendüléséért politika Mi hazánkos „demonstráció” Veszprémben az egészséges magyarokért és az agrárium fellendüléséért Egy demonstrációval felérő rendezvényt tartott a Mi Hazánk Mozgalom vasárnap Veszprémben az Óváros téren azoknak, akik nem fogadják el, hogy az EU-ban mi vagyunk a legbetegebb nemzet, és nem fogadják el, hogy a hipermarketek tele vannak ellenőrizetlen, silány minőségű élelmiszerekkel, miközben agrárnemzet ellenére nagyon magas az élelmiszerárak inflációja. Legalábbis így foglalta össze a Hazai vásár lényegét a párt elnöke, Toroczkai László, aki személyesen is itt volt Veszprémben. 2026. január 26. 11:36 Lázárinfó Balatonalmádiban: három óra maratoni kérdezz-felelek tabuk nélkül közélet Lázárinfó Balatonalmádiban: három óra maratoni kérdezz-felelek tabuk nélkül Lehet szimpatizálni, vagy nem szimpatizálni Lázár Jánossal, de az vitathatatlan, hogy az a politikai kommunikáció, amit ő a Lázárinfóval végez, kuriózumnak számít Magyarországon. Bárki, bármiről, tabutéma nélkül kérdezhet, a válasz pedig nem harminc nap múlva írásban érkezik, hanem ott és azonnal a minisztertől. Ezzel a fórummal érkezett Balatonalmádiba is csütörtök délután, ami végül maratoni hosszú, háromórás kérdezz-feleleket jelentett, ahol szóba került sok téma mellett a MÁV, a 8-as és 71-es út helyzete, a balatoni építkezések és Mészáros Lőrinc is. 2026. január 23. 13:18

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.