Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 9. Natália
Veszprém
0°C
2023. december 9. Natália
Veszprém
0°C

Szerdától a könyvtár udvarában is szól a rock 'n’ roll!

2015. július 20. 17:08
Veszprémi rock-bandákkal az élen, az Utcazene ideje alatt idén is megrendezik az Íródeák Művészeti Udvar nevű koncertsorozatot, az IMU-t.

Az IMU-t már hetedik éve rendezik meg, 4 éve pedig már a feltörekvő zenekarok és zenészek csoportosulása, az Élő-Zene Egyesület is becsatlakozott a szervezésbe – meséli készülődés közben Babják Tamás, az Íródeák vezetője. Ők segítenek a zenei program összeállításában.

babják tamásbabják tamás

„Idén sikerült elnyernünk egy pályázatot, ami fedezi a hangosítás és a fénytechnika költségeit. Így a korábbi évekhez képest idén már egy kicsit komolyabb lesz a hangzás és a látvány is. Másképp lesz berendezve az udvar is.”

Főleg olyan bandák játszanak majd, amelyeknek tagjai veszprémiek és környékbeliek, de lesznek budapestiek is. A szerdai nap évek óta a rock napja volt, idén ez nem lesz annyira kemény- meséli mosolyogva.

tavalyi tömegtavalyi tömeg

"Csütörtökön hatkor, de azon kívül minden nap délután ötkor kezdünk. Ilyenkor a lágyabb, akusztikus dallamok szólalnak meg, héttől pedig olyan zenekarok lépnek majd fel, akik főleg rock 'n’ roll-t, vagy metált játszanak. Jön például a Sántakutya, a Malac, és a Csúsztatva Csavarás is."

Az udvaron Végh Mozgai Heni, Vajda Kati és Sörös Marcsi festők alkotás közben is megleshetők lesznek. Meg lehet figyelni, hogyan lesz az üres vászonból kép, és beszélgetni is lehet majd a művészekkel.

Ge. Á.
Babják Tamás
további cikkek
Mérföldkőhöz érkezett a VeszprémFest Mérföldkőhöz érkezett a VeszprémFest Hétfő délután a Budapest Music Centerben ismertették a 2024-es fellépők neveit. Ahogy azt már megszokhattuk, megint ígéretes a névsor az egyébként húszéves fesztiválon. 2023. december 4. 17:55 Veled végtelen – jön az 1x1 fesztivál Veled végtelen – jön az 1x1 fesztivál Szeptember 21-23. között az Acticityben rendezik meg az EKF támogatásával megvalósuló, a Három Királyfi Három Királylány alapítvány által szervezett fesztivált. Koncertekre, kulturális eseményekre, kommunikációs és gasztronómiai workshopra várják az érdeklődőket. 2023. szeptember 20. 15:24 Azahriah és Desh népszerűsége töretlen, Harry Styles és Eminem a leghallgatottabb külföldi előadó Azahriah és Desh népszerűsége töretlen, Harry Styles és Eminem a leghallgatottabb külföldi előadó A hazai közönség legtöbbször Azahriah és Desh Pullup című számát hallgatta a Spotify-on, mely majdnem 6,5 millió lejátszást ért el 2022-ben. Ugyanezen a zenei streamingszolgáltatón a világ legnépszerűbb dalának Harry Styles As It Was című dala tekinthető, amit több mint 1,7 milliárdszor játszottak le a platformon tavaly. 2023. július 11. 14:06 Nem csak a zenéről szól az EFOTT Nem csak a zenéről szól az EFOTT Jövő héten, július 12. és 16. között rendezik meg az EFOTT-ot a Velencei-tónál. A rendezvény házigazdája a Pannon Egyetem. 2023. július 6. 15:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.