Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Veszélyes helyeken is megpróbálnak bejutni a határsértők

2015. július 21. 15:45 // Forrás: mti
Szeged közelében a Tisza árterében egyre többen a határ mellett vezető csatornán átkelve próbálkoznak – tapasztalta a helyszínen kedden az MTI tudósítója.

Míg korábban az emberek leginkább a töltés tövében gyalogoltak, a csatorna partján látható nyomok alapján ma már gyakran beljebb, az ártéri erdő sűrűjében, egy-egy fát ledöntve kelnek át a meredek falú vízfolyás fölött. A jelek szerint ezt a néhány métert nem mindenkinek sikerül száraz lábbal megtennie, kedden a csatornában több helyen is cipők, papucsok úsztak, a parton pedig mindenfelé sáros ruhákat dobáltak el.

Vasárnap délután itt két határsértő - ahogy a belgrádi Blic és a Délmagyarország megírta - a rendőröket látva beugrott a csatornába. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egyikük a túlsó oldalon partot ért, a másik férfi azonban az élő Tiszában a szerb mélység irányába sodródott. A magyar rendőrök azonnal riadóztatták a szegedi vízimentőket, valamint az esetről tájékoztatták a szerb hatóságokat, amelyek jelezték, hogy haladéktalanul több embert a helyszínre vezényelnek. A magyar rendőrség egyelőre nem kapott tájékoztatást arról, hogy megtalálták-e a férfit.

Seller András, a Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálat vezetője kedden a helyszínen elmondta, a szerb rendőrség vasárnap este nem engedélyezte, hogy a magyar mentőhajó átlépje a határt. A férfi életét azonban már ekkor sem tudták volna megmenteni, legfeljebb a holttestet találhatták volna meg. A szakember szerint a Tisza négy kilométeres határszakaszán egy mentőhajónak is szolgálatot kellene teljesítenie, mert megnőhet azoknak az illegális bevándorlóknak a száma, akik a folyón keresztül próbálnak Magyarországra jutni.

vehir.hu
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. ma 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. ma 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.