Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 13. Antal, Anett
Veszprém
15°C
2026. június 13. Antal, Anett
Veszprém
15°C

300 milliárd forintos többlet a családoknak

2015. augusztus 10. 13:56 // Forrás: MTI
Évente csaknem 300 milliárd forintos többletet jelent a családi adókedvezmény fokozatos, négy év alatti megduplázása a kétgyermekesek esetében.

Dunai Mónika, a a Fidesz-frakció szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy jövő januártól az érintetteknél évente, gyermekenként 2500 forinttal emelkedik az adókedvezmény havi összege, így 2019-ben a kétgyermekesek összesen havi 40 ezer forinttal csökkenthetik majd adójukat. A szóvivő emlékeztetett: kormánya munkaalapú és családbarát társadalmat kíván építeni, hosszú távon pedig célja a népességfogyás megállítása is. "A magyar nemzet demográfiai problémáit nem bevándorlókkal, hanem gyermekekkel kell megoldani."

2013-ban a gyermeket nevelő családok több mint négyötöde, 950 ezer háztartás családonként átlagosan 196 ezer forintnyi adókedvezményt érvényesíthetett, 2014-től pedig már a járulékokra is elszámolhatóvá tették azt, így összesen 240 ezer forint maradt a családoknál.
Ismertetése szerint 2011 és 2014 között mintegy 790 milliárd forintot hagyott a kormány a gyermekeket nevelőknél adókedvezmény formájában, családonként átlagosan 833 ezer forintot. Mivel azonban bebizonyosodott, hogy a reformok működnek, lehetőség van a családpolitikai kedvezmények, köztük az adókedvezmény növelésére - mutatott rá Dunai Mónika. Beszámolt arról is, hogy a házastársi, együttesen havi 5000 forintos kedvezménnyel idén összesen 1-2 milliárd forinttal, reményeik szerint jövőre már csaknem 2-3 milliárd forinttal magasabb összeget hagynak az első ízben házasulandóknál.

A szóvivő bírálta a baloldalt, amely elmondása szerint elvette a családi adókedvezményt, ezzel 1,7 millió család zsebéből húzott ki jelentős összegeket. "A baloldal ma is eltörölné a családi adórendszert, ma is szűkítené a családi adókedvezményeket" - jelentette ki, hozzátéve: ez minden baloldali párt választási programjában szerepelt, amivel egyetlen év alatt 800 milliárd forintot húznának ki a családok zsebéből. A baloldal szegénységi kockázattá tette a gyermekvállalást, a szülők többségét munkanélkülivé tette, és megduplázta a dolgozó szülők adóját.

A Fidesz ugyanakkor az adórendszert a gyermeket nevelő családok megbecsülésére építi, bevezetése óta 3600 milliárd forintot hagyott a családoknál, 1300 milliárd forintot csak a családi adókedvezmény formájában - hangsúlyozta. Hozzátette: Európában is példaértékű a többi között az, hogy a legalacsonyabb jövedelmű többgyermekes családoknak gyakorlatilag nem kell adózniuk. Az új családi adókedvezmény 350 ezer családnak jelent többletjövedelmet - hangsúlyozta, az átlagkeresetűek akár évi 114 ezerrel, a minimálbéresek 85 ezer forinttal többel számolhatnak jövőre. Megmarad a kiskeresetűek adócsökkentése is – tette hozzá.

vehir.hu
további cikkek
Nem, hogy nem vitték el, rendőrségi eljárás sem folyik Ovádi Péter ellen kék fény Nem, hogy nem vitték el, rendőrségi eljárás sem folyik Ovádi Péter ellen Egy helyi portál több, meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt állította, hogy Ovádi Péternél, Veszprém korábbi fideszes országgyűlési képviselőjénél házkutatást tartott a rendőrség, majd elő is állították. Megkerestük a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, ahol viszont egészen másról tájékoztatták portálunkat. tegnap 22:11 Tömeges hibát tapasztalnak a Facebook és a Messenger felhasználói közélet Tömeges hibát tapasztalnak a Facebook és a Messenger felhasználói Péntek délután számos felhasználó jelezte, hogy nem tudja használni a Facebookot és a Messengert. A problémáról a Downdetector hibabejelentéseket gyűjtő oldal is beszámolt, ahol rövid idő alatt jelentősen megugrott a beérkező jelzések száma. tegnap 16:07 Nem igaz, hogy szürkébb lesz a színház – épp az ellenkezője igaz közélet Nem igaz, hogy szürkébb lesz a színház – épp az ellenkezője igaz A héten bejelentették, hogy folytatódik a Veszprémi Petőfi Színház felújítása, egyelőre csak az épület keleti oldalán, ahol összekötik az egykori Korona Szálló épületével. Ugyanakkor nyilvánosságra kerültek a teljes, a színház környezetét is magába foglaló jövőbeni beruházás látványtervei is, amelyekről tévesen terjedt el, hogy a zöldfelületek kárára történne beavatkozás. Megkaptuk a részletes műszaki leírást, ami másról árulkodik. tegnap 17:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.