Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sokan lemaradtak a koncertről

2015. augusztus 21. 11:41
Hatalmas érdeklődés övezte Rúzsa Magdi ünnepi koncertjét csütörtök este a várban. Sokan nem is jutottak fel a térre. Nem ez volt az első eset, hogy egy ingyenes rendezvényre ki kellett tenni a megtelt táblát. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Mintegy háromezer ember fér el biztonságosan a Szentháromság téren, azonban ennél is többen voltak kíváncsiak Rúzsa Magdi koncertjére. Az ismert közösségi oldalon sorra érkeznek a panaszok, csalódottságuknak adnak hangot, a szervezést kritizálják.

Az eseményt lebonyolító Veszprémi Programiroda ügyvezetője emlékeztetett, az ünnepi programokat hagyományosan a belvárosban rendezik meg, aminek csak egy eleme az esti koncert. A korábbi években is előfordult, hogy a tér elérte befogadóképességének maximumát, ami 3500 embert jelent. “Sajnáljuk, hogy voltak olyanok, akik nem tudták megnézni a koncertet, de nekünk a látogatók biztonsága a legfontosabb, így valóban előfordultak olyan pillanatok, amikor nem engedhettünk fel több embert” - közölte érdeklődésünkre Muraközy Péter.

Már a tűzijáték alatt is sokan tartózkodtak a várban, de közülük jó páran le is jöttek még a koncert előtt, ezért az égi látványosság után kis időre meg is állították a felfelé igyekvőket. Ezt követően 5-10 percenként, egy-egy turnusban körülbelül 300 embert engedtek fel a térre, tették ezt addig, amíg a Szentháromság tér meg nem telt, illetve a koncert folyamán is pótolták a távozókat.

A közösségi oldal megjelent vélemények között válogatva sokan más helyszínt javasolnak hasonló eseményekre, a Veszprém Aréna azonban kiesik az ünnepi programoknak helyet adó belvárosból, az Óváros téren pedig nincs elegendő hely egy csütörtöki produkcióhoz szükséges színpad felállításához, illetve a befogadóképessége sem nagyobb mint a váré.

Cseh Zoltán
Domján Attila
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. ma 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. ma 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. tegnap 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.