A nyarat átfogó szabadidős programsorozat zárásaként a résztvevő strandok együttesei mérhették össze egymással az erejüket három sportágban, streetballban, kispályás labdarúgásban és strandröplabdában. Az eredményekösszesítése után kiderült, hogy a Balaton legsportosabb települése címet 2015ben – az elmúlt évhez hasonlóan Ábrahámhegy érdemelte ki.
Az elmúlt két évvel ellentétben, ezúttal nem kellett az eget kémlelni, kellemes, sportolásra alkalmas idő fogadta a résztvevőket a Lido Strandon. A pályákon ezúttal is egymást érték az izgalmas mérkőzések. A legnépesebb mezőny ezúttal is a strandröplabdatornára gyűlt össze, ahol 16 páros versengett a győzelemért. A döntőt végül egy ábrahámhegyi és egy siófoki duó játszotta egymással, és a Veszprém megyeiek kerekedtek felül. A streetballcsaták nem a már megszokott eredménnyel értek véget. A többszörös győztes siófokiaknak ezúttal be kellett érniük a harmadik hellyel, a dobogó tetejére az ábrahámhegyiek állhattak fel, a balatonfenyvesieket megelőzve.
A strandfocitorna döntőjében, csakúgy, mint 2014-ben, Ábrahámhegy nyert a balatonfenyvesiek ellen. Az elért eredmények összesítése után kiderült, hogy a Balaton legsportosabb települése címet az idén – az elmúlt évhez hasonlóan Ábrahámhegy érdemelte ki Gyenesdiás és Balatonfenyves előtt. Ábrahámhegy vállalkozó kedvű sportemberei alaposan kitettek magukért, hiszen mindhárom sportágban a legjobbnak bizonyultak, ráadásként a kapura rúgó verseny első helyét is hazavihették.
A díjakat Péter Károly, Vonyarcvashegy polgármestere, Vörös Csaba, az Intersport keszthelyi üzletvezetője és Bartsch János programigazgató adta át. A programsorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportügyekért Felelős Államtitkársága és 29 települési önkormányzat támogatásával, a Balaton Fejlesztési Tanács szervezésében valósult meg. A helyi szervezők ebben az évben is 33 település 36 strandján, 16 Veszprém, 4 Zala és 16 Somogy megyei helyszínen várták a szervezett keretek között sportolni szándékozókat az elmúlt két és fél hónapban.
